Vénuszkagyló tengerész módra

Almejas a la marinera

Elkészítési idő: 60 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Vénuszkagyló tengerész módra
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
50 dkg paradicsom
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, majd nagyobb edényben, a felforrósított olajon megpároljuk.

2. A paradicsomot meghámozzuk, kimagozzuk, húsát felaprítjuk.

3. A fehérborral, a babérlevéllel, a sóval és a borssal együtt hozzákeverjük a hagymához. Lefedve 10 percig főzzük.

4. A kagylót alaposan lekeféljük, és a hagymás-paradicsomos keverékhez adjuk. Még 10 percig kis lángon főzzük, míg a kagylók kinyílnak. A zárva maradtakat kidobjuk.

5. Az ételt a petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

A paradicsom hámozása, magozása egyszerűen elvégezhető. A paradicsomok héját nagyon éles késsel kereszt alakban bevágjuk. A paradicsomokat forró vízben 10 másodpercig főzzük. Utána kivesszük, és jéghideg vízbe tesszük őket: így kemény marad a húsuk. Ezután könnyen lehúzhatjuk a héjukat. A paradicsomokat félbevágjuk, és teáskanállal óvatosan kikaparjuk a magokat.
Elegáns és száraz, lendületes savtartalmú, fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.
Könnyű, száraz, fehér habzóbor illik hozzá.
Vénuszkagyló tengerész módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1098 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
Vénuszkagyló tengerész módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
most van szezonja