Jansson kísértése

Burgonya-szardella gratin, Jansson's frestelse

Elkészítési idő: 90 perc Munkaidő: 30 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Jansson kísértése
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 dl tejszín
2 doboz szardellafilé
100 dkg burgonya
2 evőkanál zsemlemorzsa
igény szerint hideg vaj
ízlés szerint frissen őrölt fehér bors

Elkészítés:

1. A megtisztított burgonyát vékony hasábokra, a meghámozott hagymát karikákra vágjuk.

2. A szardellát lecsöpögtetjük, felaprítjuk (az olaját félretesszük). A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

3. Egy kizsírozott sütőformába rétegezzük a burgonyát, a hagymát és a szardellát úgy, hogy a tetejére egy réteg burgonya kerüljön. Közben minden réteget megszórunk a borssal.

4. A tetejére csöpögtetünk egy kevés szardellaolajat, majd ráöntjük a tejszínt. Megszórjuk a zsemlemorzsával és vajdarabkákkal.

5. Lefedjük, és az előmelegített sütőben kb. 60 percig sütjük. Az utolsó 15 percben fedő nélkül, hogy szép színt is kapjon.

Az étel egy azonos című filmnek köszönheti a nevét, amelynek 1929-ben volt a bemutatója. Egy vendéglősnő és szakácsnője, akik szerint a "burgonya-szardella-gratin" elnevezés nem volt elég csábító, a film megtekintése után átkeresztelték ezt az akkoriban már jól ismert ételt.
Jansson kísértése
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 184 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
Jansson kísértése
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
vegetáriánus ételek