Töltött tintahal

Seppie ripiene

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
80 dkg tintahal
2 és fél dl száraz fehérbor
5 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál zsemlemorzsa
1 db tojás
2 evőkanál frissen reszelt pecorino sajt
1 gerezd fokhagyma
3 csokor petrezselyem
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
kevés

Elkészítés:

1. A tintahalat konyhakészre előkészítjük: csápjait levágjuk, szemét és a kemény rágószervét, valamint a szépiacsontot és a beleit, továbbá a tintás tasakot óvatosan eltávolítjuk, megmossuk és karikákra vágjuk.

2. A kagylót megmossuk, lekeféljük, és forrásban lévő vízben kb 5 percig főzzük, leszűrjük. A kagylókat kivesszük a héjukból - a zártan maradt kagylókat eldobjuk - és a kagylóhúst durvára aprítjuk.

3. A petrezselymet leöblítjük, finomra vágjuk. A megtisztított fokhagymagerezdet összenyomjuk.

4. A petrezselymet, a fokhagymát, a kagylóhúst, a sajtot, a tojást és a zsemlemorzsát összekeverjük, bőségesen borsozzuk, és csipetnyi sóval fűszerezzük.

5. A tintahalat megtöltjük a masszával, és fogvájóval vagy főzőcérnával bezárjuk.

5. Az olajat mélyebb serpenyőben felhevítjük, és a tintahalat óvatosan forgatva megpirítjuk benne. Megborsozzuk, megsózzuk és ráöntjük a bort. Fedő alatt kb. 30 percig pároljuk.

Töltött tintahal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 488 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
Töltött tintahal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Kulinária , ,
Kulinária
(Vince Kiadó, 2006)

Napjainkra kulináris látóhatárunk kitágult, ízlésünk internacionalizálódik, terjed a "fúziós konyha". Ez a terjedelmes kötet a legfinomabb európai specialitások enciklopédiája, az egyes országok különleges ínyencségeit... bővebben...
cikkek