Amaretti

Mandulás csók

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Amaretti
Adag: 3 tepsi (35-40 darab)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 dkg porcukor
1 csipet
½ teáskanál őrölt fahéj
1 evőkanál liszt
1 evőkanál kukoricaliszt
12 dkg finomított kristálycukor

Elkészítés:

1. A sütőt 170 fokra előmelegítjük. Sütőpapírral kibélelünk 3 sütőlemezt.

2. A lisztet, a kukoricalisztet és a fahéjat tálba szitáljuk, hozzáadjuk a darált mandulát.

3. A tojásfehérjét a sóval robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Apránként beleszórjuk a kristálycukrot, majd a legmagasabb fokozaton kemény habbá verjük. Habverővel belekeverjük a száraz hozzávalókat.

4. A masszából porcukorral behintett kézzel diónyi adagokat csippentünk ki, és golyóvá formáljuk. Egymástól 2-3 cm távolságban a sütőlemezekre tesszük a golyókat. Porcukorral meghintjük.

5. Egyszerre csak egy lemezt tolunk a sütőbe. Halványsárgára sütjük, majd rácsra téve teljesen kihűtjük. (Egy hétig eltartható.)

Az olasz mandulás csók, az amaretti világszerte népszerű, szinte mindenhová exportálják. Sokszor sztaniolpapírba csomagolják, vagy dobozban árulják, és porcukorral szórják meg. Amikor magunk sütjük, célszerű a mandulát kissé előpirítani, így még intenzívebb az íze. A mandulát azonnal ki kell venni a sütőből, amint barnulni kezd, majd teljesen ki kell hűteni. Utána robotgépben vagy kávédarálóban finomra őröljük. A mandulás csókot kávé, vagy vaníliafagylalt mellé kínáljuk.
Amaretti
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1377 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Aprósütemények , ,
Aprósütemények
(Kossuth Kiadó, 2005)

Ez a gyönyörűen illusztrált könyv 1001 ínycsiklandozó sütemény receptjét tartalmazza a világ minden tájáról. Ha valamilyen ünnepre készül, válogasson a karácsonyi csillag, a húsvéti puszedli, a Valentin-napi mandulás... bővebben...
Amaretti
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Aprósütemények , ,
Aprósütemények
(Kossuth Kiadó, 2005)

Ez a gyönyörűen illusztrált könyv 1001 ínycsiklandozó sütemény receptjét tartalmazza a világ minden tájáról. Ha valamilyen ünnepre készül, válogasson a karácsonyi csillag, a húsvéti puszedli, a Valentin-napi mandulás... bővebben...
pinterest