Tiroli gombócleves

Canederli tirolesi

Elkészítési idő: 35 perc Munkaidő: 20 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Tiroli gombócleves
Eszközök: fazék, kés, keverőtál, tűzhely
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
10 dl húsleves
10 dkg nyers füstölt sonka
20 dkg kenyér
8 dkg búzaliszt
2 dl tej
2 db tojás
3 gramm metélőhagyma
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint
ízlés szerint őrölt szerecsendió

Elkészítés:

1. A kenyér barna héját vágjuk le. A puha belső részt vágjuk azonos méretű kockákra.

2. Tegyük egy tálba a felkockázott sonkával, a felaprított metélőhagymával és petrezselyemmel együtt. Fűszerezzük ízlés szerint szerecsendióval.

3. Adjuk hozzá a felvert tojásokat, majd a tejet is, és óvatosan keverjük össze. Adjunk hozzá lisztet, hogy ne maradjon felesleges nedvesség a masszában. Dolgozzuk jól össze, és sózzuk, borsozzuk.

4. Két kanál segítségével diónyi masszából formáljunk hosszúkás gombócokat.

5. A húslevest forraljuk fel, és főzzük benne 15 a gombócokat (canederliket). Óvatosan forraljuk a levest, kis lángon, nehogy szétessenek a gombócok.

Marhahúsleves

Kép nélkül
100 dkg marhacsont
100 dkg marhahús
2 db érett paradicsom
4 liter hideg víz
1 nagyobb sárgarépa
1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors

1. Mossuk, hámozzuk és tisztítsuk meg a zöldségeket. Ha szegfűszeget is használunk, szurkáljuk a hagymába. Csak nagyon érett paradicsomot vásároljunk. A zellerszál leveleit is hozzáadhatjuk.

2. Vízzel teli nagy lábost tegyünk alacsony fokozatra, tegyük bele a húst (1. kép) és a csontokat. A víznek lassan kell forrnia, csupán gyöngyözve

a teljes főzési idő alatt.

3. Adjuk hozzá a zöldségeket (2. kép), a zöldfűszereket és a fűszereket. Az elején csak kevés sót tegyünk bele, még sózhatjuk a főzés során.

4. Szedjük le a habot a főzés alatt (3. kép), amely először bőségesen fog képződni a tetején, majd egyre kevésbé. A húslevest alacsony tűzön 180 percen át főzzük.

5. A húslevest szűrjük tálba (4. kép), szedjük ki a zöldségeket. (A húst egy kedvelt mártással is tálalhatjuk.) Amikor a leves teljesen kihűlt, tegyük hűtőszekrénybe. A zsiradék megszilárdul a felszínén, és könnyedén leemelhető.

Tiroli gombócleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2036 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
Tiroli gombócleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
facebook