Spenótszuflé fehérboros szósszal

Adag: 7 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
145 ¾ dkg friss, tisztított spenót
7 dkg frissen reszelt parmezán sajt
29 és ¼ dkg kockára vágott sárgarépa
7 dkg finomra vágott mandula
2 és ⅓ db tojás
10 és fél dkg vaj
2 dl tej
35 dkg héja nélkül, kockára vágott kenyér
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
A szószhoz:
¼ teáskanál pirospaprika
¼ teáskanál őrölt szerecsendió
3 és fél dl tejszín
1 és ¼ szem finomra vágott mogyoróhagyma
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A kenyérdarabokat tálba tesszük, tejjel leöntjük, és 5 percig áztatjuk.

2. A spenótot folyó hideg vízben lemossuk, és serpenyőben 3 percig fonnyasztjuk. A levét leöntjük, kinyomkodjuk, durvára vágjuk, majd félrerakjuk.

3. Egy serpenyőben 3 evőkanál vajon megpároljuk a spenótot. A spenót egyharmadát robotgépbe tesszük, és hozzáadjuk a tejben áztatott kenyeret, a tojást, a parmezánt, a mandulát, a maradék olajat és a szerecsendiót. Sózzuk, borsozzuk, majd pépesítjük.

4. A sütőt 190 fokra előmelegítjük (gáztűzhelynél 5-ös fokozat). Kivajazunk 6 puding- vagy szufléformát.

5. A spenótpépet a formákba kanalazzuk úgy, hogy az edény falára is jusson belőle, és mindegyik közepébe kis mélyedést készítünk. A mélyedésekbe tesszük a nem pépesített spenótlevelek egy részét. A kis sárgarépakockákkal megszórjuk, és spenótlevéllel beborítjuk.

6. Egy nagy tepsit félig megtöltünk forró vízzel. A tálkákat beleállítjuk, és a szuflét 50 percig gőzöljük. Ha kész, a szuflékat a gőzfürdőből kivéve 10 percig pihentetjük. Tálra borítjuk.

7. A szószhoz a bort és a mogyoróhagymát felforraljuk. Addig gyöngyöztetjük, amíg a bor mennyisége a felére csökken. Belekeverjük a tejszínt, felforraljuk, és alacsony hőfokon 5 percig gyöngyöztetjük. Sózzuk, borsozzuk.

8. A szószt a szuflékra kanalazzuk. Őrölt szerecsendióval és paprikával megszórva azonnal tálaljuk.

Spenótszuflé fehérboros szósszal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1500 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Klasszikus vegetáriánus konyha
Klasszikus vegetáriánus konyha
(Kossuth Kiadó, 2009)

Szervezzen a családjának, barátainak egy kellemes és pazar vegetáriánus partit. Ebben a könyvben mindent megtalál ahhoz, hogy az összejövetel sikeres legyen. Több mint 170 ínycsiklandó étel receptje között válogathat, melyeket... bővebben...
Spenótszuflé fehérboros szósszal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Klasszikus vegetáriánus konyha
Klasszikus vegetáriánus konyha
(Kossuth Kiadó, 2009)

Szervezzen a családjának, barátainak egy kellemes és pazar vegetáriánus partit. Ebben a könyvben mindent megtalál ahhoz, hogy az összejövetel sikeres legyen. Több mint 170 ínycsiklandó étel receptje között válogathat, melyeket... bővebben...
recepttár