Marhapörkölt

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 60 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Marhapörkölt
Eszközök: fazék, kés, tűzhely, vágódeszka
Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
120 dkg marhalapocka
vagy
120 dkg marhalábszár
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál ecet
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál szárított majoránna
5 evőkanál édesnemes pirospaprika-pehely
80 dkg vöröshagyma
4 evőkanál olaj
vagy
4 evőkanál sertészsír
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Először meghámozzuk, majd kockára vágjuk a hagymát és a fokhagymát.

2. Ezután vágjuk össze a húst - ne túl kis darabokra. Közben a "mócsingokat" dobjuk el. Ujjnyi vastag, jó 4 cm-es darabok legyenek. Csak így lesz a pörköltnek elég ideje, hogy "kifejtse" az erejét.

3. Ezután egy nehéz lábosban jó közepes hőnél megolvasztjuk a zsiradékot. Megpároljuk benne a hagymát, míg szép üveges, majdnem barna lesz - de csak majdnem!

4. Paprika, az első adag: a fokhagymával, majoránnával, kakukkfűvel és köménnyel együtt 3 evőkanál pirospaprikát adunk a hagymához, és rövid ideig pörköljük. Aztán hozzájön az ecet és 8-10 evőkanál víz.

5. Most, és nem előbb, beletesszük a húst. A legjobb, ha nem keverjük, hogy egy kicsit elszíneződjön. Sülnie viszont nem szabad, hogy jó puha maradjon.

6. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, megkeverjük, lejjebb vesszük a lángot, és lefedjük. Rotyogtatjuk. További víz nem kell hozzá. A hagyma és a hús elég levet enged a lassú párolódáshoz. Csak akkor adjunk hozzá egy keveset, ha már majdnem teljesen elfőtt. De csak annyit, hogy a pörkölt ne főjön, különben túlságosan száraz lesz.

7. Jó 90 perc múltán a hús már szinte puha. Ekkor jön el az ideje, hogy a többi paprikát is hozzáadjuk, s végül mégis annyi vizet öntsünk hozzá, hogy éppen ellepje a pörköltet. Körülbelül 15 perc lassú főzés után tökéletes lesz, már csak utána kell ízesíteni.

Ha ez nem is igazán magyaros, az erős ízek kedvelőinek természetesen erősebben is fűszerezhetjük a pörköltet, pl. egy kis csípős paprikával vagy cayenne-i borssal a legvégén. A zöldség is jól érzi magát a húsos fazékban - kis paprikadarabok vagy hámozott paradicsom, vagy akár gyalult fehér káposzta: mielőtt rátesszük a fedőt, egyszerűen az edénybe dobjuk, és együtt pároljuk.
Jól illik hozzá a sós burgonya és saláta vagy a klasszikus császárzsömle. Italnak a vörösbor mellett a sör is kitűnő hozzá.
Könnyű, száraz, fiatalon fogyasztandó, zamatos, kevés csersavval rendelkező vörösbor illik hozzá.
Fűszeres, erőteljes ízű, igen testes, száraz, karakteres vörösbor illik hozzá.
Marhapörkölt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2089 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
A főzés alapkönyve ,
A főzés alapkönyve
(Magyar Könyvklub, 2002)

A fiatalos lendülettel megírt, 'formabontó' szakácskönyv két fő fejezetbe (Alapvető tudnivalók; Alapvető receptek) csoportosítva közli azokat a hasznos ismereteket, amelyek megkerülhetetlenek mindazok számára, akik a főzés... bővebben...
Marhapörkölt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
A főzés alapkönyve ,
A főzés alapkönyve
(Magyar Könyvklub, 2002)

A fiatalos lendülettel megírt, 'formabontó' szakácskönyv két fő fejezetbe (Alapvető tudnivalók; Alapvető receptek) csoportosítva közli azokat a hasznos ismereteket, amelyek megkerülhetetlenek mindazok számára, akik a főzés... bővebben...
szótár