Olasz bableves

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 50 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Olasz bableves
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg szárazbab
3 teáskanál gomasio
10 dkg zöldborsó
4 evőkanál paradicsompüré
½ fej vöröshagyma
20 dkg burgonya
10 dkg karfiol
40 dkg cékla
ízlés szerint apróra vágott petrezselyemzöld
ízlés szerint pirospaprika
ízlés szerint
pár evőkanál extraszűz olívaolaj

Elkészítés:

1. A babot 12 órán keresztül hagyjuk állni a vízben, hogy megszívja magát, majd öblítsük le, az áztatólevet pedig öntsük ki. Tegyük egy fazékba, öntsük fel tiszta vízzel és forraljuk fel, majd állítsuk kisebbre a főzőlángot, és főzzük tovább fedő alatt.

2. Közben tisztítsuk meg a céklát, kockázzuk fel, a káposztát is mossuk meg jól és vágjuk csíkokra, és a karfiolt is válasszuk rózsáira. Hámozzuk meg a burgonyát és aprítsuk kockákra.

3. Egy - lehetőleg — mázatlan cseréplábasba tegyünk pár kanálnyi olajat és futtassuk meg benne az apróra vágott hagymát, majd a felszeletelt zellert és a kevés langyos vízben elkevert paradicsompürét. Hagyjuk néhány percig, hogy az ízek összepárolódjanak, majd adjuk hozzá a káposztát, a céklát, a karfiolt és burgonyát is, és többször is keverjük meg. miközben tovább főzzük. Közben a megfőtt babot szűrjük le, a főzőlét pedig öntsük a zöldségekre, és így főzzük mintegy 30 percig.

4. Miközben a zöldség fő, külön lábosban főzzük meg a zöldborsót. A bab felét passzírozzuk (vagy turmixoljuk) át (ízlésünk szerint átpasszírozhatjuk a bab teljes mennyiségét is, nem csak a felét, ebben az esetben krémes, kevésbé rostos levest kapunk), egy kevés főzőlé hozzáadásával.

5. Az így elkészített babpürét öntsük a levesbe, az egészben hagyott babbal és az időközben megfőtt borsóval együtt. A levesnek még 5 percnyi főzésre van szüksége, közben sózzuk, pirospaprikázzuk ízlés szerint, végül a vágott petrezselyemzöldet és a gomasiót is adjuk hozzá.

6. Közben pirítsuk meg a kenyérszeleteket, helyezzük egy nagyméretű levesestál aljára és öntsük rá a levest. Tálalás előtt hagyjuk még állni néhány percig.

A szárazbabot a főzés előtti este tegyük hideg vízbe és takarjuk le fedővel. Az áztatás hatására jelentősen lerövidül a főzési idő. Az áztató vizet soha ne használjuk fel a főzéshez. Öntsük le, és friss vízzel újra mossuk át főzés előtt a babot.
Az olasz konyha méltán népszerű igazi remeke, ráadásul ez a fogás igen gazdag zöldségekben.
Olasz bableves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1713 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Vegetáriánus konyha ,
Vegetáriánus konyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

Friss zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék és hüvelyesek - egytől egyig a jövő konyhájának alapanyagai. A vegetáriánus étkezés legízletesebb fogásait nyújtjuk át felfedező és alkotó kedvű olvasónknak, a hús nélkül... bővebben...
Olasz bableves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Vegetáriánus konyha ,
Vegetáriánus konyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

Friss zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék és hüvelyesek - egytől egyig a jövő konyhájának alapanyagai. A vegetáriánus étkezés legízletesebb fogásait nyújtjuk át felfedező és alkotó kedvű olvasónknak, a hús nélkül... bővebben...
recept beküldése