Sült articsókaszív

| Csőben sült articsóka receptek
Elkészítési idő: 50 perc Munkaidő: 40 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Sült articsókaszív
Adag: 5 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
csokor petrezselyem
2 és fél evőkanál tejszín
1 és ¼ db tojássárgája
másfél dl húsleves
2 és fél evőkanál liszt
5 evőkanál vaj
7 és fél dkg frissen reszelt gouda sajt
12 és fél dkg főtt sonka
25 dkg mélyhűtött rák
ízlés szerint frissen őrölt fehér bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A fagyasztott rákot olvasszuk ki, folyó vízben mossuk le, majd csepegtessük le. Az articsókaszíveket egy szűrőn csepegtessük le, majd tegyük félre.

2. A sonkát vágjuk apró kockákra. A petrezselymet aprítsuk fel, keverjük össze 2 dkg sajttal, és tegyük félre.

3. Egy kis serpenyőben hevítsünk fel 2 dkg vajat, majd pároljuk meg benne a sonkát és a rákot.

4. Egy másik, nagyobb serpenyőben hevítsük fel a maradék vajat, és pirítsuk meg benne a lisztet. Öntsük fel a levessel, keverjük krémesre, majd forraljuk fel.

5. Tegyük bele a sonkás rákot, illetve a petrezselymes sajtot, és főzzük együtt 5 percig. vegyük le a tűzhelyről, majd ízesítsük sóval és borssal, végül sűrítsük be a tejszínbe kevert tojássárgájával.

6. Az articsókaszíveket osszuk el négy tűzálló formában, öntsük le a rákos-sajtos öntettel, majd szórjuk meg a maradék reszelt sajttal. Az articsókát előmelegített sütőben, 200-220 fokon 5 perc alatt süssük át, és forrón tálaljuk. Szórjuk meg petrezselyemmel.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Sült articsókaszív
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 631 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Ünnepi ételek Ünnepi ételek
(Magyar Könyvklub, 2000)

A kötete évszakoktól függetlenül ajánl különleges ételeket, teljes ételsorokat, büféasztalokhoz és villásreggelikhez felhasználható, ínycsiklandó finomságokat vagy "csak" apró, vendégváró étvágyfalatokat, amelyekkel... bővebben...
Sült articsókaszív
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Ünnepi ételek Ünnepi ételek
(Magyar Könyvklub, 2000)

A kötete évszakoktól függetlenül ajánl különleges ételeket, teljes ételsorokat, büféasztalokhoz és villásreggelikhez felhasználható, ínycsiklandó finomságokat vagy "csak" apró, vendégváró étvágyfalatokat, amelyekkel... bővebben...
recepttár