Velencei kelkáposztaleves

Zuppa alla Veneziana con verze

Elkészítési idő: 45 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Velencei kelkáposztaleves
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
50 dkg kelkáposzta
2 dl fehérbor
10 dl húsleves
5 dkg liszt
15 dkg főtt marhanyelv
1 evőkanál köménymag
1 kávéskanál
2 gerezd fokhagyma
10 dkg húsos füstölt szalonna
2 evőkanál olívaolaj
1 csomó snidling
1 kávéskanál borsikafű
ízlés szerint Piros arany
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint Worcestershire szósz

Elkészítés:

1. Forrósítsuk fel az olajat egy fazékban, és olvasszuk ki benne a kockára vagdalt szalonnát (húsos kolozsvári vagy bacon).

2. Kicsit dinszteljük meg benne a sóval dörzsölt fokhagymát, valamint a finomra metélt hagymát.

3. Adjuk hozzá a megtisztított, megmosott, csíkokra metélt kelkáposztát és a felaprított (sózott) marhanyelvet, utána az egészet kicsit dinszteljük át.

4. Tegyük bele a köménymagot, a babérlevelet, és öntsük fel a húslevessel, majd 10 percig főzzük lassú tűzön.

5. Keverjük el a lisztet a fehérborral, és sűrítsük be vele a levest.

6. Töltsük hozzá a babot, és ízesítsük a borsfűvel, a sóval, a borssal, néhány csepp Worcester- valamint a paprikaszósszal.

7. Snidlinggel megszórtan tálaljuk.

Velencei kelkáposztaleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2754 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
Velencei kelkáposztaleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
van itthon