Majonéz

Elkészítési idő: 15 perc Munkaidő: 15 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Majonéz
Adag: 1 adag (4 főre)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 db tojás
1 és ¼ dl olívaolaj
vagy
1 és ¼ dl napraforgóolaj
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál mustár
1 csipet
ízlés szerint őrölt bors

Elkészítés:

1. Feltörjük a tojást (egészen frisset használjunk, és lehetőleg szobahőmérsékletű legyen), a sárgáját egy tálba csúsztatjuk (a fehérjét félretesszük). Megsózzuk, és alaposan belekeverjük a mustárt és a citromlé felét.

2. Habverővel vagy elektromos mixerrel folytatjuk: először csak néhány cseppnyi olajat csöppentünk hozzá, és alaposan belekeverjük. Ezután már önthetjük vékony sugárban is az olajat, közben folyamatosan keverjük. Mindig csak annyi olajat öntsünk hozzá, hogy ne üljön a meg kis tócsaként a tetején, hanem azonnal eltűnjön a puha masszában, és megkösse a tojássárgája.

3. A tojásos szószból fokozatosan egyre sűrűbb, krémes állagú majonéz lesz. Ha elhasználtuk az olajat, még egy kicsit tovább keverjük, míg elérjük a kívánt állagot. Sóval, borssal és a maradék citromlével ízesítjük kedvünk szerint.

A maradék tojásfehérjét hűtőben tárolhatjuk, és felhasználhatjuk pl. habcsók készítéséhez, császármorzsához vagy egy rántottához is.
Szuperfriss tojásokat használjunk, egész egyszerűen azért, mert a tojássárgáját itt nyersen készítjük el és esszük meg. Aki kevesebb olajat akar használni, az a végén még egy kis túrót vagy joghurtot keverjen bele - ettől könnyebb lesz, mégis sűrű krémet ad.
Majonéz
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2022 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
A főzés alapkönyve ,
A főzés alapkönyve
(Magyar Könyvklub, 2002)

A fiatalos lendülettel megírt, 'formabontó' szakácskönyv két fő fejezetbe (Alapvető tudnivalók; Alapvető receptek) csoportosítva közli azokat a hasznos ismereteket, amelyek megkerülhetetlenek mindazok számára, akik a főzés... bővebben...
Majonéz
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
A főzés alapkönyve ,
A főzés alapkönyve
(Magyar Könyvklub, 2002)

A fiatalos lendülettel megírt, 'formabontó' szakácskönyv két fő fejezetbe (Alapvető tudnivalók; Alapvető receptek) csoportosítva közli azokat a hasznos ismereteket, amelyek megkerülhetetlenek mindazok számára, akik a főzés... bővebben...
most van szezonja