Diós-mandulás sajtgolyó

Elkészítési idő: 60 perc Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Diós-mandulás sajtgolyó
Adag: 10 főre (20 darab)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 dkg durvára tört dióbél
5 dkg hámozott, durvára vágott mandula
7 és fél dkg krémsajt
7 és fél dkg roquefort sajt
7 és fél dkg ementáli sajt
10 dkg vaj
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint
néhány csepp konyak

Elkészítés:

1. Az ementálit apró kockákra vágjuk.

2. Turmixgépben összedolgozzuk a vajat, a krémsajtot és a rokfortot, hozzáadjuk az ementálikockákat, a konyakot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

3. A masszából diónyi golyókat formázunk.

4. A felaprított mandulát sütőben kissé megpörköljük, összekeverjük a durvára őrölt dióval, és meghempergetjük benne a sajtgolyókat.

5. Hűtőbe téve megdermesztjük, minyonpapírban tálaljuk.

Könnyebben meghámozható a mandula, ha leforrázzuk, majd 2-3 percig állni hagyjuk a vízben.
A mandulát úgy pirítjuk meg, hogy egy sütőlapra tesszük, és előre 180 °C fokos sütőbe vagy 4-es fokozatú gázsütőbe tesszük 5-10 percre. Grill alatt is megpiríthatjuk, ekkor gyakran forgassuk, mert a mandula gyorsan megég.
Diós-mandulás sajtgolyó
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1956 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Ételek, italok koktélokra és fogadásokra
Ételek, italok koktélokra és fogadásokra
(Delta 2000 Kiadó, 1997)

bővebben...
Diós-mandulás sajtgolyó
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Ételek, italok koktélokra és fogadásokra
Ételek, italok koktélokra és fogadásokra
(Delta 2000 Kiadó, 1997)

bővebben...
szólj hozzá, értékelj