Borjú füstöltsajt-mártással

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Borjú füstöltsajt-mártással
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
15 dkg füstölt, kockára vágott juhsajt
2 és fél dl habtejszín
8 kisebb szelet borjúhús
4 evőkanál brandy
15 dkg zöldborsó
25 dkg szeletelt csiperkegomba
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál vaj
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

1. Olvasszuk fel a vaj felét az olajjal egy nagy serpenyőben. A hússzeleteket ízesítsük jó sok borssal, és több adagban, nagy lángon süssük barnára mindkét oldalukat. Csökkentsük a hőt és még 5 percig süssük őket, amíg éppen átsülnek. A szeleteknek tapintásra keménynek kell lenniük, de egy árnyalatnyit ruganyosnak is.

2. A szeleteket tegyük át tálalótálra és tartsuk melegen.

3. Tegyük a serpenyőbe a maradék vajat. Amikor megolvadt, pirítsuk meg rajta a fokhagymát és a gombát nagyjából 3 perc alatt.

4. Adjuk hozzá a borsót, öntsük bele a brandyt és főzzük, amíg az összes szaftot felveszi. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Szűrőkanállal szedjük ki a gombát és a borsót és tegyük a hússzeletek tetejére.

5. A tejszínt öntsük a serpenyőbe. Rakjuk bele a felkockázott sajtot. Lassan melegítsük, amíg a sajt megolvad. Fűszerezzük borssal és öntsük a zöldséges borjúszeletekre. Petrezselyemággal díszítve tálaljuk.

A tejszínnel összeolvasztott juhsajt egyszerű mártást képez a serpenyőben kisütött borjúszeletekhez. A szeleteket eredeti vastagságukban használjuk, ne verjük vékonyra.
Ez az étel készíthető sovány sertésszeletekből is. Figyeljünk rá, hogy a sertéshús átsüljön, mivel ehhez hosszabb időre van szükség.
Közepesen testes, száraz, gyümölcsös vörösbor illik hozzá.
Borjú füstöltsajt-mártással
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1196 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Szószok nagykönyve , ,
Szószok nagykönyve
(Kossuth Kiadó, 2012)

Édes és sós mártások, ízletes öntetek halételekhez, szárnyasokhoz, vörös húsokhoz, tésztákhoz és zöldségekhez • Olyan világhírű finomságok, mint a guacamole, a sültek mellé tálalt zamatos almamártás vagy a hagyma -... bővebben...
Borjú füstöltsajt-mártással
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Szószok nagykönyve , ,
Szószok nagykönyve
(Kossuth Kiadó, 2012)

Édes és sós mártások, ízletes öntetek halételekhez, szárnyasokhoz, vörös húsokhoz, tésztákhoz és zöldségekhez • Olyan világhírű finomságok, mint a guacamole, a sültek mellé tálalt zamatos almamártás vagy a hagyma -... bővebben...
van itthon