Csirkemell bazsalikomos-fenyőmagos pestóval

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Csirkemell bazsalikomos-fenyőmagos pestóval
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 db lebőrözött csirkemellfilé
2 evőkanál olaj
vagy
35 dkg fettuccine
ízlés szerint frissen őrölt bors
A díszítéshez:
kevés friss bazsalikomlevél
A pestóhoz:
3 evőkanál fenyőmag
10 dkg friss, apróra vágott bazsalikom
2 evőkanál reszelt pecorino romano sajt
6 dkg reszelt parmezán sajt
1 nagy csipet
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 és ¼ dl extraszűz olívaolaj

Elkészítés:

1. A pestóhoz a bazsalikomot, az olívaolajat, a fenyőmagot és a fokhagymát egy nagy csipet sóval turmixgépbe tesszük, és simára keverjük. A kész keveréket tálba kapargatjuk, és hozzákeverjük a reszelt sajtokat.

2. A növényi olajat serpenyőben közepes lángon felmelegítjük. A csirkemelleket, egyszer megfordítva, 8-10 percig sütjük, amíg a leve már nem rózsaszínes. Kis kockákra vágjuk.

3. Vastag aljú fazékban enyhén sós vizet forralunk. Beletesszük a tésztát, újraforraljuk, és 8-10 perc alatt kifőzzük, amíg éppen csak megpuhul (al dente). Jól lecsepegtetjük, és előmelegített tálalóedénybe tesszük. Hozzáadjuk a csirkehúst meg a pestót, és borssal fűszerezzük. Jól összekeverjük.

4. Bazsalikomhajtással díszítjük, és melegen tálaljuk.

Friss és semleges, száraz, üde, fiatalon fogyasztandó fehérbor illik hozzá.
Csirkemell bazsalikomos-fenyőmagos pestóval
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3199 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csirke Csirke
(Vince Kiadó, 2008)

A csirkehús kiváló fehérje-, B-vitamin-, és ásványianyag-forrás. Alacsony zsírtartalma miatt ideális étel a fogyni vágyók vagy a koleszterinszintjükre ügyelők számára. És nemcsak a tápértéke fontos - a csirkét rendkívül... bővebben...

facebook