Áfonyás joghurt fagylalt

Elkészítési idő: 60 perc Munkaidő: 25 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Áfonyás joghurt fagylalt
Adag: 6-8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg mascarpone
2 dl hideg tejszín
½ rúd vanília
1 db citrom reszelt héja
A szószhoz:
10 dkg áfonya
½ dl víz

Elkészítés:

1. Az áfonyát egy kisebb lábasban felteszem főni a vízzel és a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, amikor már lekvár állagú, leveszem és félre rakom hűlni.

2. A görög joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az áfonyaszószt is.

3. Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba.

4. Az áfonyás krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.

Korábban már próbáltam a fagyit kézi módszerrel kikeverni, ami abból áll, hogy a fagyit 20 percenként kivesszem a fagyasztóból, átkeverem és visszateszem, mindezt 4-5 alkalommal megismételve. Nem vált be. Hiába kevergettem szorgosan, egy összefagyott jégtömb lett az eredmény, ellenben a fagyigéppel előállított igazi, krémes állagú finomsággal. Olyannyira nagy a kontraszt a két változat között, hogy véleményem szerint nem érdemes fagyigép nélkül belevágni. Persze könnyen beszélek, mert nekem csak fel kellett másznom nagymamámnál a padlásra, hogy előássam az ott porosodó, régi gépünket, amit nem is értek, miért került fel.. Nagyon örülök, hogy végre eszembe jutott! Visszatérve a fagyigép problémára, tény, hogy manapság nagyon sok felesleges konyhai gép van, ami csak a helyet foglalja, de ez, nem az a gép. Sőt, egyik kedves gasztroblogger ismerősöm arról számolt be a napokban, hogy náluk a mélyhűtő is le lett cserélve nagyobbra, részben azért, hogy állandó helye lehessen a fagyigép tartálynak, és bármikor össze lehessen dobni egy gyors fagyit. Mostantól az enyémnek is bérelt helye van.
Áfonyás joghurt fagylalt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3060 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Áfonyás joghurt fagylalt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
recept beküldése