Tésztakosárkák zöldcitromos csirkesalátával

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
igény szerint földimogyoró-olaj
A salátához:
4 db főtt, filézett csirkecomb
1 db zöldcitrom leve és reszelt héja
1 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyemzöld
1 evőkanál friss, apróra vágott menta
1 evőkanál friss, apróra vágott korianderzöld
1 db félbevágott, kimagozott kígyóuborka
1 db 2-3 cm-es, reszelt gyömbér
6 evőkanál majonéz
6 evőkanál tejföl
néhány összetépkedett bazsalikomlevél
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A tésztakosárkák formázásához szükség van a készen kapható, speciális 2 részes, hosszú nyelű, egymásba kapcsolható fémkosárkészletre. A nagyobb kosarat olajba mártjuk, és egyenletesen és teljesen béleljük ki a csomóba fogott, vékony vagy középvastag tészta negyedével. A kisebb kosarat is olajba mártjuk, a nagyobb kosárba helyezzük, és összekapcsoljuk a kettőt, rögzítve a tésztát.

2. A wokot vagy frittőzt 10 cm magasan feltöltjük olajjal, és felhevítjük 180-190 °C-ra vagy annyira, hogy egy kenyérkocka fél perc alatt megbarnuljon benne. A kosarat az olajba engedjük, és 2-3 perc alatt aranybarnára sütjük a tésztát. Kivesszük, és konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük. Szétkapcsoljuk a két fémkosarat, és óvatosan kivesszük a kisebbet. Ha a kész tésztakosárkát nehéz kiborítani, lekerekített hegyű kést használhatunk. A fentiek szerint még három kosárkát készítünk, majd hagyjuk őket kihűlni.

3. A salátához simára keverjük a tejfölt, a majonézt, a gyömbért és citromhéjat. Apránként ízlés szerinti mennyiségű citromlét adunk hozzá. Belekeverjük a lehűtött, majd vékonyra csíkozott csirkehúst, a répát, az uborkát, sózzuk, borsozzuk, és lefedve behűtjük. Közvetlenül a tálalás előtt belekeverjük a zöldfűszereket, és a tésztakosárkákba kanalazzuk a kész salátát.

Majonéz

Majonéz
2 db tojás
5 dkg dijoni mustár vagy
1 teáskanál mustárpor
2.5 dl földimogyoró-olaj vagy
2.5 dl olívaolaj
1 evőkanál fehérborecet
1 teáskanál
ízlés szerint fehér őrölt bors

1. Minden hozzávalónak szobahőmérsékletűnek kell lennie. Egy nagy keverőtálat konyharuhára teszünk, hogy stabilan álljon. A tojássárgáját, a mustárt vagy púpozott evőkanál mustárport, fehérborsot és a sót beletesszük, és habverővel vagy kézi mixerrel összekeverjük (1. kép).

2. Folyamatos keverés mellett az olajat vékony sugárban belecsurgatjuk. Időnként abba kell hagyni a keverést, hogy az olaj a masszában feloldódjon, és krémes legyen (2. kép). Eddig a fázisig kb. 1 dl olajat számítsunk.

3. Ekkor a majonéz egyre sűrűbbé válik, ha belekeverjük az ecetet, újra hígabb lesz. A végén fokozatosan a maradék olajat is hozzáadjuk (3. kép).

4. A majonézt több ecettel vagy sóval is ízesíthetjük. 1-2 evőkanál forró vizet is adunk hozzá, ha megdermed, vagy a hozzávalók kicsapódnak.

5. Hűtőszekrényben 1 hétig eltartható.

Tésztakosárkák zöldcitromos csirkesalátával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1548 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csirke Csirke
(Vince Kiadó, 2008)

A csirkehús kiváló fehérje-, B-vitamin-, és ásványianyag-forrás. Alacsony zsírtartalma miatt ideális étel a fogyni vágyók vagy a koleszterinszintjükre ügyelők számára. És nemcsak a tápértéke fontos - a csirkét rendkívül... bővebben...
Tésztakosárkák zöldcitromos csirkesalátával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csirke Csirke
(Vince Kiadó, 2008)

A csirkehús kiváló fehérje-, B-vitamin-, és ásványianyag-forrás. Alacsony zsírtartalma miatt ideális étel a fogyni vágyók vagy a koleszterinszintjükre ügyelők számára. És nemcsak a tápértéke fontos - a csirkét rendkívül... bővebben...
most van szezonja