Ünnepi gyümölcskehely

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 40 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Ünnepi gyümölcskehely
Adag: 8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 db kivi
20 dkg magtalan, fehér szőlő
2 nagyobb szilva
2 db narancs
1 kisebb sárga sárgadinnye
1 kisebb zöld sárgadinnye
1 kisebb ananász
vagy
2 nagyobb nektarin
4 és fél dl víz
3 evőkanál citromlé
30 dkg finomított kristálycukor

Elkészítés:

1. Felforraljuk a vizet a cukorral meg a citromlével, és addig főzzük, míg könnyű szirupot kapunk (kb. 15 perc). Tálban hagyjuk kihűlni, majd lefedjük, és hűtőszekrényben jól lehűtjük.

2. Közben előkészítjük az ananászt. Éles késsel levágjuk a két végét (1. kép). A gyümölcsöt az egyik vágott felületre ültetjük, és a héját széles csíkokban levágjuk (2. kép). Levágjuk a húsát a "csutkájáról", a magot kidobjuk (3. kép). Az ananászhúst apró kockákra vágjuk (4. kép).

3. Szeletekre vágjuk a kétféle sárgadinnyét, a szeletekről levágjuk a héjat, és kiszedjük belőlük a magos részt. A dinnyehúst apró kockákra vágjuk.

4. Meghámozzuk a narancsot - ügyeljünk arra, hogy az összes kesernyés fehér héjat eltávolítsuk -, és a gyümölcsöt gerezdekre szedjük.

5. A nektarint (vagy a sárgabarackot), a szilvát félbevágjuk, kimagvaljuk és felszeleteljük. A szőlőszemeket félbevágjuk.

6. Üvegtálban összekeverjük az előkészített gyümölcsöt, és rászűrjük a szirupot. Lefedjük, és gyakran megkeverve alaposan behűtjük. Tálalás előtt a meghámozott, felszelt kiviket óvatosan a többi gyümölcshöz keverjük.

Ünnepi gyümölcskehely Ünnepi gyümölcskehely Ünnepi gyümölcskehely Ünnepi gyümölcskehely
Az ünnepi gyümölcskehely tökéletes nyári édesség - a hozzávalókat váltogathatjuk benne aszerint, hogy minek van éppen szezonja.
A nektarin és a szilva héját ne húzzuk le, így fokozhatjuk a színhatást.
Édes, muskotályos fehérbor illik hozzá.
Ünnepi gyümölcskehely
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3508 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Torták, sütemények, csemegék
Torták, sütemények, csemegék
(Vince Kiadó, 2002)

Azok az édességek, melyeknek receptjét e könyvből megismerhetjük, ínycsiklandóan finomak, gyönyörű szépek, legtöbbjük gyorsan és viszonylag egyszerűen elkészíthető - bár küllemükből ítélve ezt nem is gondolnánk. A... bővebben...
Ünnepi gyümölcskehely
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Torták, sütemények, csemegék
Torták, sütemények, csemegék
(Vince Kiadó, 2002)

Azok az édességek, melyeknek receptjét e könyvből megismerhetjük, ínycsiklandóan finomak, gyönyörű szépek, legtöbbjük gyorsan és viszonylag egyszerűen elkészíthető - bár küllemükből ítélve ezt nem is gondolnánk. A... bővebben...
most van szezonja