Surf & turf

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A steakhez:
4 szelet 150-200 dkg-os bélszín
12 db konyhakész garnélarák
3 evőkanál extraszűz olívaolaj
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
A tárkonyvajhoz:
2 evőkanál finomra vágott tárkonylevél
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 teáskanál extraszűz olívaolaj
2 szem lila, finomra aprított mogyoróhagyma

Elkészítés:

1. A tárkonyvaj készítéséhez alacsony lángon hevítsük fel az olajat egy kis serpenyőben. Tegyük bele a mogyoróhagymát és pirítsuk, amíg megpuhul, 3-4 percig. Tegyük át egy tálba és hagyjuk kihűlni.

2. Tegyük a mogyoróhagymát, a vajat és a tárkonyt egy közepes keverőtálba és fakanállal dolgozzuk össze. Fektessünk le egy zsírpapírt a munkafelületre. Kanalazzuk rá a vajat és csavarjuk fel 20 cm hosszú hengerré. A papír végeit sodorjuk össze és zsineggel vagy ragasztószalaggal rögzítsük. Hűtőszekrényben fagyasszuk meg körülbelül 1 óra alatt.

3. Melegítsünk elő egy sütőlapot a barbecue-n vagy a grillen magas hőfokra.

4. A steakeket és a garnélát kenjük meg az olajjal és sózzuk, borsozzuk meg.

5. Grillezzük a steakeket, amíg ízlés szerint átsülnek, oldalanként 3-4 percig. Szedjük őket egy tányérra, fedjük le és meleg helyen 5 percig pihentessük.

6. Míg a steak pihen, grillezzük meg a garnélákat; míg színt kapnak és kissé összepödrődnek, oldalanként 1 perc alatt.

7. A tálaláshoz vágjunk 4 vékony szeletet a tárkonyvajból, helyezzük mindegyiket egy-egy steak tetejére, majd koronázzuk meg őket a garnélával. Forrón tálaljuk.

A recept alapján több tárkonyvajunk lesz, mint amennyit föl kell használnunk. A hűtőszekrényben 3 napig eláll, de akár le is fagyaszthatjuk.
Fűszeres, erőteljes ízű, igen testes, száraz, karakteres vörösbor illik hozzá.
Kiváló, igen testes, elegáns száraz vörösbor illik hozzá.
Surf & turf
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3448 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Grillezés
Grillezés
(Ventus Libro Kiadó, 2013)

Ízletes, könnyen elkészíthető grillételek családunk és barátaink örömére. Ebben a szép és tartalmas szakácskönyvben 140 remek receptet kínálunk kerti partikra vagy konyhai grillezéshez. Az ínycsiklandó finomságok megfelelő... bővebben...
Surf & turf
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Grillezés
Grillezés
(Ventus Libro Kiadó, 2013)

Ízletes, könnyen elkészíthető grillételek családunk és barátaink örömére. Ebben a szép és tartalmas szakácskönyvben 140 remek receptet kínálunk kerti partikra vagy konyhai grillezéshez. Az ínycsiklandó finomságok megfelelő... bővebben...
bevásárlólista