Pikáns hagymás csigák

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 45 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Pikáns hagymás csigák
Adag: 6-8 főre (1 tepsi)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 nagyobb fej vékonyra szeletelt hagyma
1 teáskanál erős, durva szemcséjű fűszerpaprika
1 teáskanál kristálycukor
2 és fél dl forró víz
30 dkg sima liszt
1 teáskanál
7 és fél dkg vaj
1 db kissé felvert tojás
másfél dkg élesztő
vagy
igény szerint zsír

Elkészítés:

1. Keverjük össze az élesztőt és a cukrot 1/3 csésze (0.9 dl) vízzel egy kisebb tálban.

Jól keverjük el és hagyjuk állni, amíg habosodni kezd (10-15 perc).

2. Szitáljuk a lisztet és a sót egy nagy tálba. Fakanál segítségével fokozatosan keverjük hozzá az élesztős keveréket, egy evőkanál vajat, valamint a tojást. A maradék vízből annyit adjunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. Borítsuk enyhén lisztezett munkafelületre és 5-10 perc alatt gyúrjuk simára és ruganyosra. Fedjük le konyharuhával és tegyük meleg helyre. Kelesszük duplájára, körülbelül 1 1/2 óra alatt.

3. Hevítsük fel a maradék 4 evőkanál (6 dkg) vajat egy nagy serpenyőben, közepes lángon. Tegyük bele a hagymát és 3-4 perc alatt pirítsuk puhára. Ízesítsük az erős fűszerpaprikával.

4. A tésztát borítsuk lisztezett munkafelületre és nyújtsuk ki körülbelül 3 mm vastag téglalappá. Szórjuk a tetejére a hagymát. Szorosan tekerjük fel a tésztát, majd vágjuk vékony szeletekre.

A csigákat helyezzük egymástól kellő távolságra kizsírozott sütőlapra, majd kelesszük további 30 percig.

5. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra (gázsütő 4-es fokozat).

6. Süssük a csigákat 20-25 percig, amíg aranybarnára sülnek. Melegen vagy szobahőmérsékleten tálaljuk őket.

Ha nem szeretjük a fűszeres ételeket, az erős paprikát hagyjuk ki a töltelékből.
Pikáns hagymás csigák
1 értékelés alapján:
1 2 3 4 5
(5)
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2095 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Harapnivalók
Harapnivalók
(Ventus Libro Kiadó, 2013)

Egyszerűen elkészíthető harapnivalók családunk és barátaink örömére. Ebben az elegáns és tartalmas szakácskönyvben 140 remek receptet kínálunk minden alkalomra. Az ízletes, egészséges fogások megfelelő tálalásában... bővebben...
Pikáns hagymás csigák
1 értékelés alapján:
1 2 3 4 5
(5)
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Harapnivalók
Harapnivalók
(Ventus Libro Kiadó, 2013)

Egyszerűen elkészíthető harapnivalók családunk és barátaink örömére. Ebben az elegáns és tartalmas szakácskönyvben 140 remek receptet kínálunk minden alkalomra. Az ízletes, egészséges fogások megfelelő tálalásában... bővebben...
könyvek