Diótorta

Adag: 1 egész (6-8 szelet)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A bevonóhoz:
25 dkg lágy krémsajt
25 dkg durvára tört fehér csokoládé
4 evőkanál pirított, finomra vágott dió
6 dkg sótlan vaj
10 dkg porcukor
A díszítéshez:
6 szem félbevágott dió
A süteményhez:
15 dkg finomra vágott dió
12 dkg fehér liszt
1 teáskanál sütőpor
13 dkg finomított kristálycukor
3 dkg olvasztott, sótlan vaj
¼ teáskanál rumaroma
½ teáskanál vaníliakivonat
4 db tojás
A tortaforma kenéséhez:
igény szerint vaj

Elkészítés:

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (gáztűzhelynél 4-es fokozat). Kivajazunk három darab 18 centiméter átmérőjű tortaformát.

2. A tojásokat és a cukrot vízfürdő fölött 5-8 percig sűrűre keverjük. A lisztet, a sütőport, a sót és a diót összekeverjük egy tálban. A tojásos keverékbe forgatjuk, hozzáadjuk a vanília- és rumkivonatot, továbbá a vajat, majd lágy mozdulatokkal összekeverjük. Egyenletesen elosztjuk a masszát a formákban.

3. Körülbelül 25-30 percig sütjük, ezután megnézzük, hogy a közepébe szúrt fogpiszkáló tiszta-e. 5 percig a formában hagyjuk hűlni. Rácsra borítjuk, eltávolítjuk a sütőpapírt, hagyjuk teljesen kihűlni.

4. A bevonóhoz vízfürdő fölött megolvasztjuk a csokoládét, majd hagyjuk kihűlni. A krémsajtot simára keverjük egy tálban, óvatosan beleforgatjuk a porcukrot, a csokoládét, majd újra elkeverjük. 10 percre hűtőbe rakjuk. Egy tortalapot tányérra helyezünk, megkenjük a bevonóval, megszórjuk dióval, s mindezt megismételjük a másik két tortalappal is. Bekenjük bevonóval a torta oldalát, fél dióval díszítjük.

A tortát erős feketekávéval kínáljuk. A diós, krémsajtos íz fantasztikus összhangot alkot a kávé aromájával.
Diótorta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2530 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Desszertek , ,
Desszertek
(Kossuth Kiadó, 2010)

Ha lenne terülj-terülj asztalkánk, könnyedén kívánhatnánk egy-egy étkezés befejeztével almás pitét vagy csokoládés muffint, esetleg könnyű habcsókot… Könyvünk valódi terülj-terülj asztalka – még ha nem is úgy, hogy... bővebben...
Diótorta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Desszertek , ,
Desszertek
(Kossuth Kiadó, 2010)

Ha lenne terülj-terülj asztalkánk, könnyedén kívánhatnánk egy-egy étkezés befejeztével almás pitét vagy csokoládés muffint, esetleg könnyű habcsókot… Könyvünk valódi terülj-terülj asztalka – még ha nem is úgy, hogy... bővebben...
hírlevél