Pulykás kelkáposzta

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg kolbász
6 dkg apróra vágott pancetta
12 dkg frissen reszelt parmezán sajt
10 db kelkáposzta
50 dkg hámozott, összevágott paradicsom
1 és ¼ dl marhahúsleves
1 db tojás
7 és fél dkg friss zsemlemorzsa
1 csipet fenyőmag
1 kisebb fej finomra vágva hagyma
1 és ¼ dl extraszűz olívaolaj
1 és ¼ dl száraz fehérbor
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A sütőt 200 fokra előmelegítjük (gáztűzhelynél 6-os fokozat).

2. A darált pulykamellet, a kolbászt, a pancettát, a parmezánt, a tojást, a tojás sárgáját, a zsemlemorzsát, a fenyőmagot összekeverjük, sózzuk, borsozzuk.

3. Az előzőleg 5 percre forró vízbe áztatott káposztaleveleket leszűrjük, tiszta konyharuhán leszárítjuk. A leveleket egymás mellé rakjuk úgy, hogy a széleik fedjék egymást. A káposztaköpeny közepére halmozzuk a fasírthúst. Szorosan feltekerjük, és tiszta spárgával összekötjük. Tűzálló tálba helyezzük.

4. A hagymát, paradicsomot, olajat összekeverjük, a káposzta tetejére öntjük, majd 1 óra 15 percig sütjük. Időnként borral és marhahúslevessel felöntjük. Szeleteljük, forrón tálaljuk.

Alaplé hiányában leveskockával is készíthetjük.

Marhahúsleves

Kép nélkül
100 dkg marhacsont
1 nagyobb szál félbevágott sárgarépa
1 szál póréhagyma
2 szál zöldjével zellerszár
2 db érett paradicsom
150 dkg marhahús
50 dl hideg víz
1 nagyobb fej negyedelt hagyma
4 szem szegfűszeg
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál durva szemcséjű tengeri só

1. A zöldségeket megtisztítjuk. Ha szegfűszeget is használunk, szúrjuk a hagyma negyedekbe.

2. A hozzávaló zöldségeket, húst és csontot a vízzel felöntjük, és közepes tűzön felforraljuk.

3. A tűz hőfokát csökkentjük és a levest 180 percen keresztül gyöngyöztetjük.

4. A keletkező habot szűrőkanállal vagy papírtörlővel leszedjük. Ha a leves kész, a zöldségeket, csontot és húst kiszedjük.

5. A levest leszűrjük. Ha a lé kihűlt, a tetejéről a zsírt eltávolíthatjuk, és kisebb adagokban lefagyaszthatjuk.

A főtt húst akár főételként tálalhatjuk, akár más ételhez is adhatjuk.

Pulykás kelkáposzta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1355 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Egytálételek , ,
Egytálételek
(Kossuth Kiadó, 2009)

Levesek, raguk, frissensültek… mind-mind egytálételek. Világszerte sokan ismerik és kedvelik őket. A hozzávalókat – húsokat, zöldségeket, fűszereket – egészen egyszerű edényben, serpenyőben, tálban is elkészíthetjük, de... bővebben...
Pulykás kelkáposzta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Egytálételek , ,
Egytálételek
(Kossuth Kiadó, 2009)

Levesek, raguk, frissensültek… mind-mind egytálételek. Világszerte sokan ismerik és kedvelik őket. A hozzávalókat – húsokat, zöldségeket, fűszereket – egészen egyszerű edényben, serpenyőben, tálban is elkészíthetjük, de... bővebben...
hírlevél