Diós sütemény

Pahlava

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A cukorsziruphoz:
2 dl víz
A tésztához:
24 dkg liszt
6 dkg olvasztott vaj
1 db tojás
1 dl langyos tej
ízlés szerint
A töltelékhez:
20 dkg pirított darált dióbél
1 db tojás
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet őrölt ánizs
1 késhegynyi vanília
1 késhegynyi őrölt kardamom
2 csapott teáskanál kristálycukor
1 késhegynyi sáfránypor

Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóit a megadott sorrendben összekeverjük, jól összegyúrjuk, majd a tésztát kb. 60 percet kelni hagyjuk.

2. A darált diót összevegyítjük a cukorral és fűszerekkel. A kész tésztát 8 egyforma golyócskára osztjuk, ebből kettőt kinyújtunk kb. 4-5 mm vastag kerek lapokká, a másik hatot hajszálvékonyra nyújtjuk. A tésztalapokat és a tölteléket rétegesen jól kivajazott kerek sütőformába tesszük úgy, hogy az egyik vastagabb tésztalappal kezdünk, majd a másikkal fejezzük be.

3. Felverjük a tojást a sáfránnyal, és azzal megkenjük a tészta felső rétegét. Ezután az egészet rombu­szokra vágjuk. Mindegyik rombusz közepére fél diót teszünk, és 180-200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt kisütjük.

4. Közben elkészítjük a szirupot: felforraljuk a vi­zet, feloldjuk benne a cukrot. A forró süteményt megkenjük a sziruppal és további 15 percig sütjük.

5. Még melegen óvatosan kiemeljük a formából, hagy­juk kihűlni. Legjobb, ha fogyasztás előtt néhány nappal előbb elkészítjük. Teához kínáljuk.

Diós sütemény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2191 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
Diós sütemény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
pinterest