Tökkel töltött, sült tésztabatyu

Balgabab gubati

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 45 perc tapasztalatot kíván átlagos ár
Tökkel töltött, sült tésztabatyu
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
100 dkg hámozott, apróra vágott tök
4 fej finomra vágott vöröshagyma
12 dkg vaj
1 késhegynyi őrölt fahéj
A kenéshez:
igény szerint vaj
A tésztához:
40 dkg liszt
3 dl víz
1 db tojás
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A tökdarabokat kevés vízben, kis lángon, kb. 20 perc alatt puhára főzzük. A hagymát 2 evőkanál forró vajban aranysárgára sütjük, a tökhöz adjuk, és még további 10 percig csendesen főzzük. A tökmasszát villával szétnyomkodjuk, majd belekeverjük a gránátalmamagokat meg a fahéjat, megsózzuk.

2. A lisztből, a tojásból, csipetnyi sóval és vízzel félkemény, rugalmas tésztát gyúrunk. 20 percig pihentetjük, majd nagyobb diónyi nagyságú cipókat formálunk belőle.

3. Mindegyik darabot nyújtófával nagyon vékony, kerek lappá nyújtjuk. 1-2 kanálnyi tölteléket helyezünk a tészták egyik felére, a másik felét ráhajtjuk, és a félkör széleit jól összenyomkod­juk.

4. A kész tésztákat nem szabad egymásra helyez­ni! A maradék vajat felforrósítjuk, és a tésztabatyuk mindkét oldalát kisütjük. Folyékony vajjal megken­ve tálaljuk.

A tésztabatyukat szívesen készítik más töltelékekkel is, például finomra vagdalt és vajban párolt zöldfűszerekkel, babbal, darált bárányhús­sal, amit hagymával és gránátalmamagokkal ízesítenek, vagy juhsajttal és különleges zöldfűszer keverékekkel tesznek jellegzetessé.
Tökkel töltött, sült tésztabatyu
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1603 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
Tökkel töltött, sült tésztabatyu
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
bevásárlólista