Bárányhús aszalt barackkal

Garan misz ciranov

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 35 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Bárányhús aszalt barackkal
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 dl húsleves
4 fej durvára vágott vöröshagyma
5 dkg vaj
4 evőkanál paradicsompüré
½ csokor finomra vágott petrezselyemzöld
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A barackot kb. 180 percre vízbe áztatjuk, majd leszűrjük, 1 dl levet félreteszünk. A bárányhúst tetszés szerinti kockákra vágjuk, annyi sós vizet öntve rá, amennyi ellepi, kb. 20 percig főzzük. Leöntjük róla a levét, és félretesszük.

2. A húskockákat a hagymával együtt a felforrósított vajban megpirítjuk. Felöntjük kb. 2 dl húslevessel meg a barack áztatóvízének felével, belekeverjük a paradicsompürét, hozzá­adjuk a barackot.

3. Lefedjük, kb. 30 percig hagyjuk csendesen forrni, amíg a hús megpuhul, közben még kevés áztatóvizet öntünk hozzá. A petrezse­lyemmel megszórva tálaljuk.

Alaplé hiányában leveskockával is készíthetjük.
A legjobb báránypecsenyét tavasszal élvezhetjük, mert a fiatal bárány húsa a legporhanyósabb.

Marhahúsalaplé

Kép nélkül
150 dkg húsos borjúcsont vagy
150 dkg húsos marhacsont
1 szál apróra vágott póréhagyma
1 db apróra vágott szárzeller
2 evőkanál paradicsompüré
1 db negyedekre vágott hagyma
40 dl víz
6 szem bors
2 db apróra vágott sárgarépa

1. A marha- vagy borjúcsontot 230 C fokra melegített sütőben 40 percig pirítjuk. A sütési idő felénél hagymát, sárgarépát, póréhagymát és szárzellert adunk hozzá (1. kép).

2. Az egészet tiszta fazékba tesszük. Vizet, sűrített paradicsomot, bouquet garnit is adunk hozzá. 3-4 órán át főzzük, közben többször lemerjük a tetejét (2. kép).

3. A levet adagonként finom lyukú szűrőn tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal kissé kinyomkodjuk. Utána hűtőszekrénybe tesszük.

Bárányhús aszalt barackkal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1406 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
Bárányhús aszalt barackkal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária ,
Orosz, ukrán, grúz, örmény, azerbajdzsáni kulinária
(Vince Kiadó, 2008)

Kulináris utazásra indulunk Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, Örményországba és Azerbajdzsánba. Lelki szemeink előtt kaviár és krími pezsgő, pirog, borscs, vodka és dúsan rakott tálon sokféle zakuszka. E finomságok híre -... bővebben...
bevásárlólista