Csirke mazsolával és fenyőmaggal

Elkészítési idő: 30 perc Munkaidő: 15 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Csirke mazsolával és fenyőmaggal
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 nagyobb kicsontozott, lebőrözött csirkemell
4 és fél dkg arany mazsola
4 és fél dkg pirított fenyőmag
6 evőkanál csirkehúsleves
1 gerezd fokhagyma
4 evőkanál extraszűz olívaolaj
1 kisebb fej szeletelt zeller
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Tiszta tálcára egymás mellé lerakjuk a 8 darab filét. Mazsolával és fenyőmaggal megszórjuk. Sózzuk, borsozzuk. A húsokat feltekerjük, és tiszta spárgával összekötjük.

2. Az olajat közepes tűzön felmelegítjük, belerakjuk a kissé összenyomott, de egyben hagyott fokhagymát, és a csirkebatyukat addig pirítjuk, amíg a fokhagyma aranyszínű lesz. A fokhagymát kidobjuk. A csirkét sózzuk, borsozzuk, felöntjük borral, és 1 percig párologtatjuk.

3. Hozzáadjuk a zellert, és további 2 percig együtt pároljuk. Felöntjük a levessel. Letakarjuk, és kb. 10 percig, gyakran forgatva, alaposan megpároljuk. Forrón tálaljuk.

Alaplé hiányában leveskockával is készíthetjük.
Félédes fehérbor illik hozzá.

Csirkealaplé

Csirkealaplé
200 dkg darabolt csirkeaprólék
0.5 dl olaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
100 dkg hasábokra vágott vegyes zöldség
20 dkg kelkáposzta
2 gramm szegfűbors
2 gramm fekete bors
1 ág zellerlevél vagy

1. Sós, hideg vízben feltesszük főzni a húst, a hagymát, a kelkáposztát, fűszereket, sót.

2. A zöldségeket megpirítjuk az olajon, majd a leveshez adjuk.

3. Lassan és hosszasan főzzük, majd leszűrjük.

Levesek, főzelékek és mártások készítésekor használjuk.

Csirke mazsolával és fenyőmaggal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1495 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Gyorsan finomat
Gyorsan finomat
(Kossuth Kiadó, 2009)

A több mint 560 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. A kötetben szereplő ételek legtöbbje 30 perc alatt elkészíthető. A recepteket 800 gyönyörű... bővebben...
Csirke mazsolával és fenyőmaggal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Gyorsan finomat
Gyorsan finomat
(Kossuth Kiadó, 2009)

A több mint 560 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. A kötetben szereplő ételek legtöbbje 30 perc alatt elkészíthető. A recepteket 800 gyönyörű... bővebben...
ételfotó