Toszkán kenyérsaláta frittatával

Elkészítési idő: 20 perc Munkaidő: 18 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Toszkán kenyérsaláta frittatával
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 db tojás
30 dkg kockára vágott, szikkadt kenyér
30 dkg negyedelt koktélparadicsom
1 db karikára vágott uborka
½ teáskanál oregánó
6 evőkanál extraszűz olívaolaj
4 evőkanál fehérborecet
1 nagyobb fej vékonyra szeletelt lilahagyma
1 evőkanál összetépkedett bazsalikomlevél
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint
A díszítéshez:
1 ág bazsalikom

Elkészítés:

1. A tojásokat tálban felverjük, megsózzuk. Egy serpenyőben 1 evőkanál olajat felmelegítünk, s a tojás mindkét oldalát 3-3 perc alatt megsütjük.

2. Tálra csúsztatjuk, hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágjuk.

3. A kenyérkockákat salátástálra rakjuk, borecettel meglocsoljuk, és 4 percig pihentetjük.

4. Hozzáadjuk a frittatát, a paradicsomot, a lila hagymát és az uborkát. Összekeverjük, bazsalikomlevéllel, oregánóval meghintjük. Sózzuk, borsozzuk, a maradék olajjal meglocsoljuk. Bazsalikomággal díszítjük, s azonnal tálaljuk.

Könnyű, száraz, fiatalon fogyasztandó, zamatos, kevés csersavval rendelkező vörösbor illik hozzá.
Toszkán kenyérsaláta frittatával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1537 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Gyorsan finomat
Gyorsan finomat
(Kossuth Kiadó, 2009)

A több mint 560 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. A kötetben szereplő ételek legtöbbje 30 perc alatt elkészíthető. A recepteket 800 gyönyörű... bővebben...
Toszkán kenyérsaláta frittatával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Gyorsan finomat
Gyorsan finomat
(Kossuth Kiadó, 2009)

A több mint 560 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. A kötetben szereplő ételek legtöbbje 30 perc alatt elkészíthető. A recepteket 800 gyönyörű... bővebben...
tippek, fortélyok