Tortellini romagnai módra, pulykahússal

Tortellini romagnoli

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A tálaláshoz:
ízlés szerint reszelt parmezán sajt
igény szerint olvasztott vaj
A tésztához:
4 db tojás
40 dkg búzaliszt
½ kávéskanál
A töltelékhez:
5 dkg ricotta
35 dkg tisztított, darabolt pulykamellfilé
½ db citrom reszelt héja
2 db tojás
2 és fél dkg reszelt parmezán sajt
2 és fél dkg vaj
igény szerint húsleves
vagy
igény szerint zöldségleves
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint
ízlés szerint reszelt szerecsendió

Elkészítés:

1. A lisztet a munkafelületre szitáljuk, a közepébe egy mélyedést nyomunk. Beletesszük a sót, a tojást, és jól nyújtható tésztacipóvá gyúrjuk. Nedves ruhába tekerjük, 30 percig pihentetjük.

2. A töltelékhez a vajat serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a leöblített-leszárított, kis darabokra vágott pulykahúst, kis lángon 15-20 percig sütjük, majd kivesszük, megdaráljuk, a háromféle sajttal (a ricottával, a bel paesével és a parmezánnal), a tojással, a citromhéjjal és a fűszerekkel jól összekeverjük. A tésztát vékonyan kinyújtjuk, öt cm átmérőjű köröket szúrunk ki belőle.

3. Minden tésztalap közepére teszünk kevés tölteléket, és félhold alakúra összehajtogatjuk. A félholdakat egyik ujjunk köré csavarjuk, a végeit összenyomjuk. A tortelliniket bőséges zöldség- vagy húslevesben megfőzzük. Meglocsoljuk az olvasztott vajjal, és ízlés szerint megszórjuk reszelt parmezán sajttal.

Közepesen testes, száraz, kevésbé csersavas vörösbor

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Zöldségalaplé

Kép nélkül
0.5 db durvára vágott zellergumó
1 db durvára vágott, közepes méretű sárgarépa
1 szál durvára vágott szárzeller
10 dkg apróra vágott csiperkegomba
2 db érett, negyedekre vágott paradicsom
1 nagy csipet
1 evőkanál reszelt narancshéj
6 szem fehér bors
2 gerezd félbevágott fokhagyma
1 fej durvára vágott vöröshagyma
1 szál durvára vágott póréhagyma

1. Nagyobb edénybe tesszük a zöldségeket és a gombát, felöntjük 1.5 liter vízzel. Belekeverjük a fokhagymát, az egész borsot, a szerecsendiót, a narancshéjat (ezeket célszerű kisebb gézdarabba kötve a vízbe lógatni, így főzés után nagyon könnyű eltávolítani a levesből), a bouquet garnit és a sót. Felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon 45 percig főzzük.

2. A zöldséges levet hagyjuk kihűlni. Nagyobb edényre drótszűrőt ültetünk, és a levet átszűrjük, a zöldségeket kanál hátával áttörjük, a fűszereket kidobjuk.

Tortellini romagnai módra, pulykahússal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1981 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz kulinária
Olasz kulinária
(Vince Kiadó, 2011)

Az embernek már akkor is összefut a nyál a szájában, amikor csak gondolatban felfedezőutat tesz az itáliai konyhaművészet világában. Hát még ha beül a legközelebbi olasz kisvendéglőbe, esetleg saját maga főz valami igazi... bővebben...
Tortellini romagnai módra, pulykahússal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz kulinária
Olasz kulinária
(Vince Kiadó, 2011)

Az embernek már akkor is összefut a nyál a szájában, amikor csak gondolatban felfedezőutat tesz az itáliai konyhaművészet világában. Hát még ha beül a legközelebbi olasz kisvendéglőbe, esetleg saját maga főz valami igazi... bővebben...
cikkek