Valpellinei kelkáposztás kenyérleves

Zuppa di Valpelline

Elkészítési idő: 90 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Valpellinei kelkáposztás kenyérleves
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 fej kelkáposzta
50 dkg szikkadt kenyér
15 dkg fontina sajt
5 dkg szalonna
8 dkg vaj
10 dl húsleves
ízlés szerint borsikafű
vagy
ízlés szerint majoránna
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A kelkáposztát leveleire szedjük, megmossuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk. Serpenyőben kiolvasztjuk, megpároljuk rajta a kelkáposztát.

2. A kenyeret felszeleteljük, a sütőben megpirítjuk. Egy sütőforma alját befedjük néhány szelet pirított kenyérrel. Ráteszünk egy réteg kelkáposztát, megszórjuk az apróra vágott fűszerekkel, néhány, hajszálvékonyra szeletelt fontina sajtot és vajdarabkákat teszünk a tetejére. Majd újra kenyérszeleteket helyezünk rá és a többi hozzávalót, amíg mind elfogy. A legfelső réteg sajt és vaj legyen.

3. Leöntjük a húslevessel, lefedjük, és 160 °C-ra előmelegített sütőben kb. 60 percig főzzük.

Az Alpokban hideg és hosszú a tél, ezért az ott élőknek tartalmas, forró levesekre van szükségük. Ennek régen bevált, sajátos formája a sajtos kenyérleves, melyet sokáig főznek a kemencében. Állaga szerint inkább egytálételre emlékeztet. Legegyszerűbb változata a seupette de cogne: kenyér, sajt és maga a húsleves alkotja. Ezzel szemben a kenyérlevesnek már-már "luxus" variációja a zuppa di valpelline, amelyben van kelkáposzta, szalonna és különféle fűszerek is.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Valpellinei kelkáposztás kenyérleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 893 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz kulinária
Olasz kulinária
(Vince Kiadó, 2011)

Az embernek már akkor is összefut a nyál a szájában, amikor csak gondolatban felfedezőutat tesz az itáliai konyhaművészet világában. Hát még ha beül a legközelebbi olasz kisvendéglőbe, esetleg saját maga főz valami igazi... bővebben...
Valpellinei kelkáposztás kenyérleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz kulinária
Olasz kulinária
(Vince Kiadó, 2011)

Az embernek már akkor is összefut a nyál a szájában, amikor csak gondolatban felfedezőutat tesz az itáliai konyhaművészet világában. Hát még ha beül a legközelebbi olasz kisvendéglőbe, esetleg saját maga főz valami igazi... bővebben...
recept beküldése