Tésztabatyu édesburgonyával

Truchas de navidad

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A kisütéshez:
igény szerint olaj
A megkenéshez:
igény szerint tojás
A megszóráshoz:
ízlés szerint porcukor
A munkafelületre:
igény szerint liszt
A tésztához:
2 és fél dl fehérbor
1 teáskanál kristálycukor
1 csipet
12 és fél dkg zsír
50 dkg liszt
A töltelékhez:
7 és fél dkg darált mandula
50 dkg sárga édesburgonya
1 késhegynyi őrölt ánizs
2 evőkanál kristálycukor
1 késhegynyi fahéj
½ db citrom reszelt héja

Elkészítés:

1. A lisztből, a zsírból, a tojássárgájából, a cukorból a sóval és a borral tésztát gyúrunk. Közben annyi vizet adunk hozzá, hogy a tészta sima legyen. Gömbölyűre formáljuk, és letakarva 1 órát hűtőszekrényben pihentetjük.

2. A töltelékhez az édesburgonyát meghámozzuk és megfőzzük, majd leöntjük róla a vizet, és hagyjuk kissé kihűlni. Ezután burgonyatörőn átnyomjuk. A pépet a többi hozzávalóval jól elkeverjük.

3. A tésztát lisztezett munkafelületen vékonyra nyújtjuk, és egy pohárral köröket vágunk ki belőle. A közepükre 1-1 teáskanál tölteléket teszünk (2. kép), és a töltelék fölött összehajtjuk a tésztát (3. kép). A szélét tojással megkenjük, és villával jól összenyomjuk (4. kép). Az olajat serpenyőben vagy fritőzben (175 °C-ra) felforrósítjuk, és a truchákat adagonként aranyszínűre sütjük benne (5. kép).

4. Szűrőkanállal kiemeljük, és konyhai papírtörlőn kissé lecsepegtetjük őket. Tálalás előtt porcukorral meghintjük (6. kép).

Tésztabatyu édesburgonyával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2017 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
Tésztabatyu édesburgonyával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
pinterest