Lazac asztúriai módra

Salmon a la riberena

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető drága
Lazac asztúriai módra
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 és ¼ dl almabor
7 és fél dkg serrano sonka
4 szelet 20 dkg-os lazacfilé
1 és ¼ dl halalaplé
2 evőkanál vaj
2 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint
ízlés szerint bors
A megforgatáshoz:
igény szerint liszt

Elkészítés:

1. A lazacszeleteket megmossuk, szárazra itatjuk, sóval és borssal fűszerezzük. Lisztben megforgatjuk őket, a felesleget lerázogatjuk róluk.

2. Az olívaolajat és a vajat serpenyőben felforrósítuk, és a lazacszeleteket közepes lángon mindkét oldalukon kb. 5 percig sütjük. Ezután kivesszük őket a serpenyőből, és melegen tartjuk.

3. A sonkát vékony csíkokra vágjuk, és a pecsenyelében kissé megsütjük. A halalaplével és a sidrával leöntjük, a levét kissé elforraljuk.

4. A lazacszeleteket előmelegített tányérokon elrendezzük, és a mártással leöntjük.

Héjában főtt burgonyát és grillezett paradicsomot, illetve sidrát vagy könnyű bort adunk mellé.

A recept eredetileg spanyol almaborral, a sidrával készül, amit helyettesíthetünk más típusú almaborral.
Aromatikus, száraz, vegetális ízzel rendelkező, nem fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.

Halalaplé

Kép nélkül
200 dkg apróra vágott halcsont
1 fej apróra vágott vöröshagyma
1 szál apróra vágott szárzeller
25 dl víz
1 db leve citrom
12 szem bors

1. Az apróra vágott halmaradékot 10 percre hideg vízbe áztatjuk.

A vízzel, borssal, babérlevéllel, szárzellerrel, vöröshagymával, s a citrom levével fazékba tesszük (1. kép).

2. Felforraljuk, majd kis lángon 20 percig főzzük. Főzés közben a felszínén képződő habot nagy szűrőkanállal lemerjük (2. kép).

3. A levet finom lyukú szűrőn át adagonként tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal óvatosan kinyomkodjuk, és a levet hűtőszekrénybe tesszük. 1.5 liter lesz belőle.

Lazac asztúriai módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1639 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
Lazac asztúriai módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
tippek, fortélyok