Rizs santanderi módra

Arroz santanderina

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 20 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Rizs santanderi módra
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 szelet 25 dkg-os lazac
20 dkg rizottórizs
vagy
2 és fél dl tej
2 és fél dl halalaplé
2 evőkanál vaj
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A lazacszeleteket megmossuk, szárazra itatjuk, majd sóval és borssal bedörzsöljük. Citrom­lével meglocsoljuk, és legalább 10 percig állni hagyjuk őket.

2. Közben a tejet és a halalaplét tűzálló tálban felforraljuk.

3. A rizst beletesszük, és 10 percig gyenge tűzön főzzük.

4. A lazacszeleteket serpenyőben a vajon mindkét oldalukon elősütjük, majd kivesszük, és a rizsre tesszük. A vajat ráöntjük.

5. Előmelegített sütőben, 175 °C-on még 10 percig pároljuk, és a formában tálaljuk.

Halalaplé

Kép nélkül
200 dkg apróra vágott halcsont
1 fej apróra vágott vöröshagyma
1 szál apróra vágott szárzeller
25 dl víz
1 db leve citrom
12 szem bors

1. Az apróra vágott halmaradékot 10 percre hideg vízbe áztatjuk.

A vízzel, borssal, babérlevéllel, szárzellerrel, vöröshagymával, s a citrom levével fazékba tesszük (1. kép).

2. Felforraljuk, majd kis lángon 20 percig főzzük. Főzés közben a felszínén képződő habot nagy szűrőkanállal lemerjük (2. kép).

3. A levet finom lyukú szűrőn át adagonként tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal óvatosan kinyomkodjuk, és a levet hűtőszekrénybe tesszük. 1.5 liter lesz belőle.

Rizs santanderi módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1807 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
Rizs santanderi módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
recept beküldése