Töltött sertésláb

Pies de cerdo rellenos

| Töltött sertésláb receptek
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg tisztított, darabolt erdei gomba
40 dkg vegyes darált hús
6 szelet zsíros, nyers szalonna
25 dkg érett, hámozott paradicsom
2 evőkanál húsleves
5 dl húsleves
1 evőkanál petrezselyemzöld
1 evőkanál fenyőmag
1 evőkanál hámozott mandula
2 szem szegfűszeg
5 szem fekete bors
1 csomó leveszöldség
2 db tojás
2 evőkanál zsemlemorzsa
5 evőkanál olívaolaj
1 fej apróra vágott vöröshagyma
2 gerezd apróra vágott fokhagyma
2 és fél dl fehérbor
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A sertéslábakat késsel lekaparjuk, és alaposan megmossuk.

2. Egy nagy fazékban, bő vízben a babérlevéllel és a szegfűszeggel megtűzdelt hagymával, sóval, a szemes borssal és a leveszöldséggel közepes lángon kb. 120 percig főzzük. Ezután a sertéslábakat kivesszük, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan leszedjük a húst a csontról. A levét átszűrjük és félretesszük.

3. A töltelékhez a darált húst, a sonkakockákat, a tojásokat és a zsemlemorzsát összekeverjük, sóval, borssal és szarvasgombás olajjal ízesítjük.

4. A keverékkel megtöltjük a kicsontozott sertéslábakat. Szalonnával körültekerjük, cérnával megkötözzük, hogy megtartsák az alakjukat.

5. Az olívaolajat sütőtálban felforrósítjuk, és a töltött sertéslábakat minden oldalukon megpirítjuk benne.

6. A vöröshagymát és a fokhagymát hozzáadjuk, és kis ideig együtt sütjük. A hámozott, kockára vágott paradicsomot is beletesszük, a fehérborral és 5 dl levessel felöntjük. Gyenge tűzön, fedő alatt kb. 2 óráig pároljuk.

7. A mandulát a fenyőmaggal, a petrezselyemmel és 2 evőkanál levessel a mozsárban összetörjük. A gombával együtt a pecsenyeléhez adjuk, és 10 percig főzzük. A lábakat kivesszük, a szalonnát eltávolítjuk róluk, és a töltött sertéslábakat előmelegített tálra tesszük. A pecsenyelét sóval és borssal ízesítjük, elosztjuk a húson, és tálaljuk.

Marhahúsalaplé

Kép nélkül
150 dkg borjúcsont vagy
150 dkg marhacsont
1 szál apróra vágott póréhagyma
1 db apróra vágott szárzeller
2 evőkanál paradicsompüré
1 db negyedekre vágott hagyma
40 dl víz
6 szem bors
2 db apróra vágott sárgarépa

1. A marha- vagy borjúcsontot 230 C fokra melegített sütőben 40 percig pirítjuk. A sütési idő felénél hagymát, sárgarépát, póréhagymát és szárzellert adunk hozzá (1. kép).

2. Az egészet tiszta fazékba tesszük. Vizet, sűrített paradicsomot, bouquet garnit és adunk hozzá. 3-4 órán át főzzük, közben többször lemerjük a tetejét (2. kép).

3. A levet adagonként finom lyukú szűrőn tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal kissé kinyomkodjuk. Utána hűtőszekrénybe tesszük.

Töltött sertésláb
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2356 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
Töltött sertésláb
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spanyol kulinária Spanyol kulinária
(Vince Kiadó, 2010)

Spanyolországot sokan szeretik napos tájai és fehér strandjai miatt, az ország azonban szenved is e szeretet miatt. A klisék mindig elszigetelt falatkákra korlátozzák a valóságot, ami a spanyol kultúrára ugyanúgy érvényes, mint az... bővebben...
könyvek