Tandoori csirke

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Tandoori csirke
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 db lebőrözött, kicsontozott csirkemell
2 dl sovány joghurt
¼ kiskanál garam masala
1 fej apróra vágott vöröshagyma
1 evőkanál finomra reszelt citromhéj
2 evőkanál citromlé
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 kiskanál tört koriander
½ kiskanál gyömbérpor
½ kiskanál zöld őrölt kömény
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A hús kivételével valamennyi hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük.

2. A csirkemelleket 8-8 darabba vágjuk és a páclébe forgatjuk. Folpackkal letakarva egy éjszakára a hűtőbe tesszük.

3. A húsdarabokat húscsipesszel a pácléből kiemeljük, lecsöpögtetjük, és kissé megolajozott rostra fektetjük. A rost alá tepsit állítunk.

4. Forró (220 °C-os) sütőbe toljuk, és 15-20 percig sütjük. Indiai főtt rizzsel és ún. samballal tálaljuk.

A sambal hagyományos indiai köret, amely hagymával összekevert apróra vágott paradicsomból, joghurtos uborkakockákból, illetve banán, kókuszdió és mangó keverékéből áll.
Ez a nagyszerű, zamatos pecsenye az indiai konyha leghíresebb fogása, amit ma már világszerte előszeretettel készítenek és fogyasztanak.
Tandoori csirke
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 4849 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csábító csirkefalatok Csábító csirkefalatok
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Akár hétköznapi fogásról, akár ünnepi ebédről vagy vacsoráról legyen szó, kötetünk minden alkalomra kínál recepteket. Amellett, hogy lépésről lépésre mutatja be az ételek sülését-főzését, jó tanácsokkal szolgál a... bővebben...
Tandoori csirke
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csábító csirkefalatok Csábító csirkefalatok
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Akár hétköznapi fogásról, akár ünnepi ebédről vagy vacsoráról legyen szó, kötetünk minden alkalomra kínál recepteket. Amellett, hogy lépésről lépésre mutatja be az ételek sülését-főzését, jó tanácsokkal szolgál a... bővebben...
vegetáriánus ételek