Spanyol csirkecsupor

Elkészítési idő: 75 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Spanyol csirkecsupor
Adag: 8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
200 dkg darabolt csirke
45 dkg darabolt hámozottparadicsom-konzerv
2 evőkanál olaj
2 fej apróra vágott vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
6 szelet apróra vágott sonka
1 és ¼ dl fehérbor
2 db kimagozott, csíkokra vágott zöld húsú paprika
vagy
2 db kimagozott, csíkokra vágott piros húsú paprika
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A csirkedarabokat besózzuk, és az olajban egymás után szép pirosra sütjük, majd őrölt borssal megszórjuk, tálra szedjük.

2. A vöröshagymát, a fokhagymát a paprikacsíkokat, a sonkát időnként megkeverve, 5-8 percig pároljuk, de vigyázzunk, hogy a hagyma ne piruljon meg.

3. A paradicsomot a levével együtt hozzáadjuk, a borral felengedjük, és az olívabogyókat is beleszórjuk. Fedő nélkül 35 percig pároljuk. Sós vízben főtt burgonyával és salátával tálaljuk.

A leírás nem említi, de az elősütött csirkedarabokat jobb a mártásba visszarakni, s a mártással együtt párolni. Ha ezt nem tesszük a csontok mellett valószínűleg nyers marad a hús. Másik előnye az együtt való párolásnak, hogy a hús felveszi a mártás finom ízeit.
Friss és gyümölcsös, száraz, üde, fiatalon fogyasztandó fehérbor illik hozzá.
Spanyol csirkecsupor
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1493 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csábító csirkefalatok Csábító csirkefalatok
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Akár hétköznapi fogásról, akár ünnepi ebédről vagy vacsoráról legyen szó, kötetünk minden alkalomra kínál recepteket. Amellett, hogy lépésről lépésre mutatja be az ételek sülését-főzését, jó tanácsokkal szolgál a... bővebben...
Spanyol csirkecsupor
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csábító csirkefalatok Csábító csirkefalatok
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Akár hétköznapi fogásról, akár ünnepi ebédről vagy vacsoráról legyen szó, kötetünk minden alkalomra kínál recepteket. Amellett, hogy lépésről lépésre mutatja be az ételek sülését-főzését, jó tanácsokkal szolgál a... bővebben...
szótár