Narancsos bélszíncsíkok

Adag: 1 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
3 ¾ dkg zöldbab
2 kiskanál reszelt narancshéj
dl narancslé
1 evőkanál szójaszósz
¼ evőkanál pirított szezámmag
¾ evőkanál olaj
kiskanál kukoricakeményítő
½ evőkanál dióolaj
¼ kisebb fej darabolt vöröshagyma
½ kisebb szál csíkokra vágott sárgarépa

Elkészítés:

1. A húsról minden hártyát, zsiradékot lebontunk. A tiszta húst a rostjaira merőlegesen vékony csíkokra vágjuk. Porcelán- vagy cseréptálba rakjuk, és 2 evőkanál olajjal meg a narancshéjjal ízesítjük. Ujjunkkal alaposan összedolgozzuk, hogy a húst az ízesítők jól átjárják. Folpackkal letakarva 20 percre a hűtőszekrénybe tesszük. A keményítőt a narancslével simára keverjük.

2. Wokban vagy teflonserpenyőben a harmadik kanál olajat megforrósítjuk, és a húst erős lángon, kisebb adagokban szép pirosra sütjük rajta, majd szűrőlapáttal kiszedjük.

3. A serpenyőt újra megforrósítjuk, és a nyolcba vágott hagymát, a répát meg az 5 cm-es darabokra vágott vékony babot belerakva erős lángon, kevergetve, 2 percig sütjük. A keményítős narancslével besűrítjük, majd a húst is az edénybe visszarakjuk. Szójaszósszal ízesítjük, és szezámmaggal megszórva tálaljuk.

Narancsos bélszíncsíkok
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1534 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Serpenyőben sültek Serpenyőben sültek
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Ha van kéznél a konyhában egy jó serpenyő és némi hús-, zöldség--, illetve tésztaféle, máris neki lehet látni egy könnyű és gyors ebéd vagy vacsora elkészítéséhez! A kötet receptjei között mindenki találhat jó... bővebben...
Narancsos bélszíncsíkok
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Serpenyőben sültek Serpenyőben sültek
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

Ha van kéznél a konyhában egy jó serpenyő és némi hús-, zöldség--, illetve tésztaféle, máris neki lehet látni egy könnyű és gyors ebéd vagy vacsora elkészítéséhez! A kötet receptjei között mindenki találhat jó... bővebben...
pinterest