Görögös töltött padlizsán csőben sütve

Papaoutsakia melitzanes

Adag: 3 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
3 db közepes méretű padlizsán
2 db érett, kockára vágott paradicsom
2 és fél dl besamelmártás
6 evőkanál extraszűz olívaolaj
1 fej finomra vágva hagyma
1 gerezd finomra vágva fokhagyma
1 teáskanál őrölt fahéj
1 és ¼ dl száraz vörösbor
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem
2 evőkanál frissen reszelt parmezán sajt
vagy
2 evőkanál frissen reszelt kefalotiri sajt
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A padlizsánt hosszában félbevágjuk, a vágott felületét hosszában bevagdossuk, és sós vízben 60 percet áztatjuk. Utána leszűrjük, óvatosan kinyomkodjuk, papírtörlőn leszárogatjuk.

2. Egy nagy, mély serpenyőben közepes lángon felhevítünk 4 evőkanál olajat, és a padlizsánt 10-15 percig sütjük, vagy amíg megpuhul. Papírtörlőre szedve jól leitatjuk róla az olajat. A húsát kanállal kikaparjuk, apróra vágjuk, félretesszük.

3. Egy másik nagy serpenyőben, közepes lángon felhevítjük a maradék olajat, és 8-10 perc alatt világossárgára pirítjuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, a fahéjt és a darált húst, majd a húst nagy lángon megpirítjuk. Aláöntjük a bort, és megvárjuk, amíg az alkoholtartama elpárolog. Rádobjuk a hámozott, darabolt konzervparadicsomot, megszórjuk petrezselyemmel, felforraljuk, sózzuk, borsozzuk, majd lefedve 40 percig pároljuk.

4. A sütőt 200 °C-ra (gázon 6-os fokozatra) előmelegítjük. A darált húsos ragut összeforgatjuk a félretett padlizsánhússal, és betöltjük a félbevágott padlizsánok üregébe.

5. A megtöltött padlizsánokat elrendezzük egy kiolajozott tűzálló tálban, a töltelékre rászórjuk a kockára vágott nyers paradicsomot, rákanalazzuk a besamelmártást, végül megszórjuk a reszelt sajttal. Sütőbe tolva 15-20 percig sütjük, vagy amíg a teteje szépen megpirul. Forrón tálaljuk.

Besamelmártás

Besamelmártás
10 dkg liszt
6 dl forró tej
10 dkg vaj
2 dkg
1 mokkáskanál cayenni bors
Montirozáshoz::
2 dkg vaj

Nem pirítjuk, csak "megizzasztjuk" a forró vajban a lisztet. Kicsit hűlni hagyjuk, majd felöntjük forró tejjel. Sózzuk és hozzáadjuk a Cayenne-i borsot. Habverővel, állandó, gyors keveréssel csomó mentesre kidolgozzuk, majd óvatosan kiforraljuk. Leszűrjük és vajat belemorzsolva feljavítjuk (montírozás) a mártást. A besamelmártás egy alapmártás, melyet önmagában nem adunk asztalra. A belőle készíthető mártások: a gratin mártás (mártás csőben sütött ételekhez), a mornay mártás, a sajtmártás és a rákmártás.

Görögös töltött padlizsán csőben sütve
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3305 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
Görögös töltött padlizsán csőben sütve
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
google+