Madártej

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Madártej
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 dl tej
5 db tojás
1 rúd vanília
20 dkg porcukor
5 dkg mazsola
vagy
5 dkg hámozott mandula

Elkészítés:

1. A tojások fehérjét 10 dkg cukor fokozatos hozzáadásával kemény habbá verjük.

2. Egy lábasban a vaníliával felforraljuk a tejet, és a habból evőkanállal galuskákat szaggatunk bele (csak annyit egyszerre, hogy nőni tudjanak), és nagyon lassú forralással főzzük.

3. Ha jól megduzzadtak, lapáttal megfordítjuk, és kb. két percig tovább főzzük őket. Ezután szűrőlapáttal óvatosan szitára szedjük, és lecsepegtetjük.

4. A tojássárgákat a megmaradt cukorral habosra keverjük, és folytonos keverés közben hozzáöntjük a tejet, melyben a galuskákat főztük, majd a masszát folyamatosan, erőteljesen keverve addig forrósítjuk, míg krémszerűvé sűrűsödik (a kiemelt fakanálról nem folyik le, hanem bevonja). Ne forrjon újból fel, mert akkor összekap!

5. Az elkészült mártást mély üvegtálba öntjük, a vaníliát eltávolítjuk belőle, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan rárakjuk a habgaluskákat, ezek tetejére szórjuk a mazsolaszemeket (az apróra vágott mandulát). Jégbe hűtve tálaljuk.

Madártej
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1308 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Magyar kóstoló
Magyar kóstoló
(Vince Kiadó, 2000)

A rendkívül eredeti, színvonalas képanyaggal illusztrált kötet ínycsiklandó receptekkel fűszerezett gasztronómiai útikalauz, szakácskönyv, sőt ennél is több: étkezési szokásainkat, konyhaművészetünket sajátos felfogásban, a... bővebben...
Madártej
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Magyar kóstoló
Magyar kóstoló
(Vince Kiadó, 2000)

A rendkívül eredeti, színvonalas képanyaggal illusztrált kötet ínycsiklandó receptekkel fűszerezett gasztronómiai útikalauz, szakácskönyv, sőt ennél is több: étkezési szokásainkat, konyhaművészetünket sajátos felfogásban, a... bővebben...
tippek, fortélyok