Őzgerinc vörösborban

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Őzgerinc vörösborban
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
3 dl testes vörösbor
100 dkg kicsontozott őzgerinc
1 evőkanál feketeribizli-zselé
2 dkg liszt
1 kisebb szál póréhagyma
5 szem borókabogyó
2 mokkáskanál morzsolt rozmaring
2 mokkáskanál morzsolt kakukkfű
1 evőkanál olaj
1 dl tejszín
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Páclevet készítünk: a pórét felszeleteljük, a borókabogyót összezúzzuk, s a rozmaringgal és kakukkfűvel együtt elkeverjük a vörösborban.

2. A húst a páclébe tesszük, letakarjuk, és egy napig, közben többször megforgatva, a hűtőszekrényben tartjuk. Elkészítés előtt lecsepegtetjük, besózzuk.

3. Egy tepsit olajjal kikenünk, és benne a húst, közepes hőfokú sütőben, közben saját levével öntözgetve, puhára sütjük, majd a tepsiből kiemeljük.

4. A páclevet leszűrjük, és a hús levével összeforraljuk.

5. Egy tálkában csomómentesre keverjük a tejszínt, a lisztet, a ribizlizselét, és besűrítjük vele a forrásban lévő levet. A húst felszeleteljük, és a tálon leöntjük a mártással. Kis hajában sült krumplikat vagy főtt kelbimbót adunk mellé.

Kiváló, igen testes, elegáns száraz vörösbor illik hozzá.
Őzgerinc vörösborban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 4343 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Magyar kóstoló
Magyar kóstoló
(Vince Kiadó, 2000)

A rendkívül eredeti, színvonalas képanyaggal illusztrált kötet ínycsiklandó receptekkel fűszerezett gasztronómiai útikalauz, szakácskönyv, sőt ennél is több: étkezési szokásainkat, konyhaművészetünket sajátos felfogásban, a... bővebben...
Őzgerinc vörösborban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Magyar kóstoló
Magyar kóstoló
(Vince Kiadó, 2000)

A rendkívül eredeti, színvonalas képanyaggal illusztrált kötet ínycsiklandó receptekkel fűszerezett gasztronómiai útikalauz, szakácskönyv, sőt ennél is több: étkezési szokásainkat, konyhaművészetünket sajátos felfogásban, a... bővebben...
google+