Mandulás-joghurtos darasütemény

Basbousa, Hareesa, Ravani, Revani

Elkészítési idő: 60 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Mandulás-joghurtos darasütemény
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A süteményhez:
40 dkg durvára tört mandula
2 és fél dl natúr joghurt
20 dkg búzadara
1 teáskanál vaníliaaroma
25 dkg vaj
A sziruphoz:
6 evőkanál víz
1 db citrom leve
1 evőkanál rózsavíz
A tetejére:
2 és fél dl tejszínhab

Elkészítés:

1. A süteményhez a sütőt 200 °C-ra (gázon 6-os fokozatra) előmelegítjük. Kiolajozunk és kilisztezünk egy tepsit.

2. A vaj felét egy nagy serpenyőben, közepes lángon megolvasztjuk, és 5 percig pirítjuk benne a mandulát. A joghurtba belekeverjük a cukrot, majd a vajas mandulát, a búzadarát és a vaníliaaromát is.

3. A tésztát 25-30 perc alatt rózsaszínűre sütjük.

4. A sziruphoz a vizet egy kis lábosban a cukorral és a citromlével együtt felforraljuk, és addig főzzük, amíg annyira besűrűsödik, hogy bevonja egy kanál hátát. Ekkor hozzáadjuk a rózsavizet, és ezzel további 5 percig főzzük. A tűzről lehúzva kissé hűlni hagyjuk. Azonnal rálocsoljuk a szirupot.

5. Átlósan négyzetekre vágjuk, és további 5 percig sütjük. A maradék vajat megolvasztjuk, rálocsoljuk a forró süteményre, végül tálalás előtt bevonjuk a tejszínhabbal.

Mandulás-joghurtos darasütemény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1643 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
Mandulás-joghurtos darasütemény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
hírlevél