Kecskesajtos briuat

Briouats

Elkészítési idő: 35 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Kecskesajtos briuat
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
40 dkg morzsolt kecskesajt
vagy
40 dkg kockára vágott kecskesajt
10 lap rétestészta
4 evőkanál olvasztott vaj
7 nagyobb tojás
1 nagyobb felvert tojássárgája
2 evőkanál finomra vágott kakukkfű
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt bors
A sütéshez:
2 és fél dl olívaolaj
vagy
2 és fél dl olaj

Elkészítés:

1. A sajtot a vajjal, a 7 egész tojással és a kakukkfűvel lábosba tesszük, sózzuk, borsozzuk, 5-7 perc alatt sűrűre főzzük.

2. A rétestésztát keresztben 10 cm széles lapokra vágjuk, és mindegyik lap rövid végétől 2-3 centire teszünk egy evőkanálnyi sajtos masszát. A lap egyik sarkát a töltelék fölött ráhajtjuk a lapra úgy, hogy a széléig érjen.

3. Az így keletkezett háromszöget lehajtjuk a lapra, majd ismét áthajtjuk a lap széle felé, és így tovább, amíg a lap csupasz része el nem fogy.

4. Az utolsó réteg szélét megkenjük a tojássárgájával, és jól összenyomjuk, nehogy kinyíljon.

5. A többi hozzávalót hasonló módon dolgozzuk fel. Az olajat nagyon forróra hevítjük, és a briuatot adagonként 5-7 perc alatt világossárgára sütjük. Papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük, forrón tálaljuk.

Marokkói ouarka tészta

Marokkói ouarka tészta
50 dkg finomliszt
0.5 teáskanál extraszűz olívaolaj
1 csipet
2.5 dl langyos víz

1. A lisztet a sóval nagy tálba szitáljuk. Fokozatosan adagoljuk hozzá a vizet meg az olajat, amíg lágy tésztát nem kapunk.

2. Egy tálat kiöblítünk vízzel, majd a tésztát 60 percig pihentetjük benne. Utána addig dagasztjuk, amíg a tészta sima és rugalmas nem lesz.

3. Felhevítünk egy öntöttvas serpenyőt, vékonyan kikenjük olajjal. Fogunk egy maroknyi tésztát, és kis darabokat csípünk le belőle, melyeket a serpenyő aljára nyomkodunk egymás mellé úgy, hogy végül összeérve vékony rétegben fedjék a serpenyő alját.

4. A tésztát csak az egyik oldalán sütjük pár másodpercig, majd a fényes felével felfelé papírtörlőre szedjük.

Kecskesajtos briuat
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2086 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
Kecskesajtos briuat
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Mediterrán konyha Mediterrán konyha
(Kossuth Kiadó, 2006)

Könyvünk eredeti mediterrán ételek leírását kínálja, melyek segítségével ön is családja asztalára varázsolhatja a világ egyik legkedveltebb - és egyben az egyik legegészségesebb - konyhájának ínycsiklandó ízeit és... bővebben...
ételfotó