Kínai kukoricás csirkehúsleves

Elkészítési idő: 25 perc Munkaidő: 15 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Kínai kukoricás csirkehúsleves
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
40 dkg főtt kukorica
2 db 20 dkg-os, lebőrözött csirkemellfilé
1 evőkanál olaj
2 teáskanál szezámolaj
2 evőkanál világos szójaszósz
2 teáskanál friss, reszelt gyömbér
1 gerezd zúzott fokhagyma
4 szál vékonyra szeletelt újhagyma
1 evőkanál rizsbor
1 evőkanál kukoricaliszt
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A húslevest éppen csak felforraljuk egy kis lábosban. Beletesszük a csirkét és levesszük a lángról a fazekat. Befedjük és megvárjuk, amíg a csirke kihűl, majd szedőkanállal kiemeljük a levesből, és kézzel vékony foszlányokra tépjük.

2. Közepes-nagy lángon felhevítjük a wokot, belecsurgatjuk az olajat és megforgatjuk az edényt, hogy az olaj egyenletesen szétterüljön benne. Beletesszük az újhagymát, a fokhagymát és a gyömbért, kevergetve sütjük fél percig, majd felöntjük a levessel, és hozzáadjuk a főtt és a darált-krémes kukoricát, a szójaszószt, a rizsbort 2,5 dl vízzel együtt.

3. Állandó keverés mellett felforraljuk, majd takaréklángon hagyjuk 10 percig. Ezután beletesszük a csirkét.

4. A kukoricalisztet a szezámolajjal és 1 evőkanál vízzel egy kis tálban simára keverjük. Hozzáöntünk egy kevés forró levest, összekeverjük, majd a keveréket a leveshez öntjük. Óvatosan felforraljuk, közben 3-4 percen keresztül folyamatosan keverjük, amíg kissé besűrűsödik. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A félretett, felaprított újhagyma zöldjével díszítjük.

Ez nem eredeti kínai recept. Amerikában élő kínaiak találták ki, akiket gyötört a honvágy.

Csirkehúsleves

Kép nélkül
150 dkg csirkecsont
3.5 dl víz
3 gerezd szeletelt fokhagyma
2 szelet friss gyömbér
4 szál újhagyma

1. A csirkecsontokat megmossuk, és egy nagy leveses lábosba vagy fazékba tesszük.

2. A vízzel felengedjük, csendesen főni hagyjuk. 30 percig főzzük, közben leszedjük a felszínén összegyűlt habot.

3. Beledobjuk a fokhagymát, az 1 cm-es gyömbérszeleteket és a újhagyma összezúzott fehér részét, és finoman gyöngyözve, félig lefedve 180 percen keresztül főzzük.

4. Finom lyukú szitán leszűrjük és megvárjuk, amíg kihűl. Éjszakára befedjük, és a hűtőbe tesszük. Amikor megdermedt, leszedjük róla a zsírt.

Kínai kukoricás csirkehúsleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2531 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen wok könyv Nélkülözhetetlen wok könyv
(Vince Kiadó, 2005)

Az utóbbi időben a wok használata elterjedt az európai konyhákban is - köztudottá vált, hogy a wok tökéletes eszköz gyors, keverve sült ételek elkészítéséhez. Amint azonban ebből a könyvből is kitűnik, ez az edényfajta ennél... bővebben...
Kínai kukoricás csirkehúsleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen wok könyv Nélkülözhetetlen wok könyv
(Vince Kiadó, 2005)

Az utóbbi időben a wok használata elterjedt az európai konyhákban is - köztudottá vált, hogy a wok tökéletes eszköz gyors, keverve sült ételek elkészítéséhez. Amint azonban ebből a könyvből is kitűnik, ez az edényfajta ennél... bővebben...
most van szezonja