Marinírozott szardínia

Sardines á l' escabeche

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Marinírozott szardínia
Adag: 10 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 és fél dl vörösborecet
5 dl olívaolaj
40 db szardínia
6 szál kakukkfű
3 fej vékonyra szeletelt vöröshagyma
1 gerezd vékonyra szeletelt fokhagyma
2 és fél dl víz
3 evőkanál liszt
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A friss szardíniát tisztítsuk meg a pikkelyektől, távolítsuk el a belsőségeket, és ízlés szerint vágjuk le a fejüket. Alaposan öblítsük le a halakat, és konyhai papírtörlővel itassuk szárazra.

2. Sózzuk, borsozzuk meg, és hintsük be kevés liszttel. Az olaj felét hevítsük fel, és kb. 5-5 perc alatt süssük aranybarnára a szardíniákat mindkét oldalukon. Tegyük papírtörlőre, hogy leitassuk róluk az olajat, majd helyezzük mély tálba. A maradék olajat öntsük a serpenyőbe, adjuk hozzá az ecetet, a vizet és a fűszereket. Forraljuk fel, és főzzük 5 percig.

3. Ha kihűlt, öntsük a szardíniára, teljesen el kell lepnie. Legalább 24 órán át tartsuk hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.

Marinírozott szardínia
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1256 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Provence
Provence
(Vince Kiadó, 2007)

A napfényes Provence régóta kedvelt úticélnak számít. Számtalan örömteli meglepetést tartogat ez a Mont Ventoux csúcsaitól a Cőte d'Azur-i sétányokig húzódó vidék: hogy hirtelenjében csak a marseille-i halpiacot, Jean-Marie... bővebben...
Marinírozott szardínia
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Provence
Provence
(Vince Kiadó, 2007)

A napfényes Provence régóta kedvelt úticélnak számít. Számtalan örömteli meglepetést tartogat ez a Mont Ventoux csúcsaitól a Cőte d'Azur-i sétányokig húzódó vidék: hogy hirtelenjében csak a marseille-i halpiacot, Jean-Marie... bővebben...
könyvek