Kókuszos garnélaleves

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A currykrémhez:
4 db friss koriandergyökér
4 gerezd durvára vágott fokhagyma
6 nagyobb szárított piros chilipaprika
1 teáskanál reszelt zöldcitromhéj
2 evőkanál friss, apróra vágott koriander
1 evőkanál friss, szeletelt gyömbér
4 fej sonkahagyma
½ teáskanál fekete bors
½ teáskanál fűszerpaprika
1 teáskanál őrölt kurkuma
1 teáskanál római kömény
2 teáskanál koriandermag
2 szál szeletelt fenyérfű
2 kisebb zöld, vékonyra szeletelt kaffircitromlevél
1 teáskanál garnélakrém
2 evőkanál olaj
A díszítéshez:
ízlés szerint friss korianderzöld
ízlés szerint vékonyra szeletelt zöldcitromhéj
A leveshez:
8 dl kókusztej
70 dkg nyers garnélarák
2 evőkanál olaj
dl halszósz
15 dl víz
4 fej sonkahagyma
6 szem fekete bors
1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

1. A currykrém elkészítése: a chiliket leforrázzuk, és 20 percre beáztatjuk, majd leöntjük róla a vizet. Egy serpenyőben a fűszereket és a chilit állandó kevergetés közben, közepes lángon zsiradék nélkül 1 percig pörköljük, amíg illatozni kezdenek. A fűszereket porrá őröljük, majd robotgépbe tesszük a krém többi hozzávalójával és 1 teáskanál sóval együtt. Simára keverjük, szükség esetén öntünk még hozzá egy kis vizet.

2. A garnélát kibontjuk a páncéljából, tápcsatornáját eltávolítjuk, a farkát meghagyjuk. Folpack fóliával lefedjük, és a hűtőbe tesszük. A fejét és a páncélját félretesszük.

3. A leves elkészítése: a garnélarákok fejét és páncélját erős lángon, zsiradék nélkül 5 percig pirítjuk a wokban, vagy amíg narancs árnyalatúra színeződnek. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd felöntjük a vízzel és felforraljuk. Közepes lángon 15-20 percig főzzük csendesen, majd leszűrjük egy tálba.

4. Közepes lángon felhevítünk egy tiszta, száraz wokot, beleöntjük az olajat és körbeforgatjuk az edényt, hogy az olaj az oldalát is egyenletesen érje. Beleteszünk 3 teáskanál currykrémet, és közepes lángon 1-2 percig folyamatosan kevergetjük, vagy amíg illatozni kezd. Hozzáadjuk az alapléhez és a kókusztejhez, felforraljuk, majd takarékra tesszük, és 10 percig csendesen főni hagyjuk. Beleszórjuk a garnélát, és keverés közben még 2 percig főzzük, vagy amíg megpuhul. Halszósszal ízesítjük, majd korianderzölddel és zöldcitromhéjjal díszítjük.

A maradék currykrémet légmentes dobozban lefagyasztjuk.
A leves elkészítéséhez a fenyérfű félretett zöld szárait használjuk.
Testes és száraz, lágyabb savtartalmú, fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.
Kókuszos garnélaleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3711 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen wok könyv Nélkülözhetetlen wok könyv
(Vince Kiadó, 2005)

Az utóbbi időben a wok használata elterjedt az európai konyhákban is - köztudottá vált, hogy a wok tökéletes eszköz gyors, keverve sült ételek elkészítéséhez. Amint azonban ebből a könyvből is kitűnik, ez az edényfajta ennél... bővebben...
Kókuszos garnélaleves
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen wok könyv Nélkülözhetetlen wok könyv
(Vince Kiadó, 2005)

Az utóbbi időben a wok használata elterjedt az európai konyhákban is - köztudottá vált, hogy a wok tökéletes eszköz gyors, keverve sült ételek elkészítéséhez. Amint azonban ebből a könyvből is kitűnik, ez az edényfajta ennél... bővebben...
szótár