Sertéskaraj narancsmártásban

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
3 db narancs
100 dkg kicsontozott sertéskaraj
1 teáskanál kakukkfű
1 teáskanál rozmaring
1 és ¼ dl tyúkhúsleves
2 és fél dl száraz fehérbor
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 és ¼ dl tejszín
2 teáskanál konzerv zöldbors
1 teáskanál mustár
2 evőkanál reszelt narancshéj
5 dkg vaj
3 evőkanál olaj
1 teáskanál pirospaprika
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A sertéskarajt tálba tesszük 2 kanál olajjal, a zúzott fokhagymával, a mustárral, a pirospaprikával, a rozmaring- és kakukkfűlevéllel, a reszelt narancshéj felével együtt. Szobahőmérsékleten 4 órát pácoljuk.

2. A maradék olajat és a vaj felét tűzálló tálban összeolvasztjuk. Beletesszük a lecsöpögtetett, sóval, borssal meghintett húst, és körös-körül megpirítjuk. Meglocsoljuk másfél narancs levével és 6 evőkanál borral. Alufóliával lefedjük.

3. Előmelegített, 200 fokos sütőben 60 percet sütjük. Közben többször megfordítjuk és gyakran kenegetjük a pecsenyelével. Apránként felöntjük kevés levessel és borral.

4. Közben egy narancsot vékonyan meghámozunk és kis lábosba tesszük. Felöntjük vízzel, felforraljuk és 5 percig főzzük.

5. A narancs húsát vékonyan felszeleteljük. Kimagozzuk, majd a maradék vajon kis serpenyőben 2-3 percig pároljuk.

6. Amikor a hús megsült, a tálból kivesszük és melegen tartjuk. A tálat feltesszük a tűzhelyre, beleöntjük a maradék levest és bort. A lesült zsiradékot falapáttal felkaparjuk és feloldjuk a folyadékban.

7. Beleöntjük a tejszínt, a lecsöpögtetett zöldborsot, és nagy lángon beforraljuk. Ha szükséges, sóval, borssal ízesítjük.

8. Belekeverjük a maradék narancslevet és a vékony csíkokra vágott főtt narancshéjat. A sültet felszeleteljük és leöntjük a borsos narancsmártással.

Sertéskaraj narancsmártásban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1683 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Világkonyha
Világkonyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

A több mint 600 ételreceptet tartalmazó praktikus könyv segítségével a sütés-főzés már nem is lehetne egyszerűbb és sikerrel kecsegtetőbb. A nemzetközi konyha klasszikusai: az olasz spagetti pestóval, a latin-amerikai guacamole, a... bővebben...
Sertéskaraj narancsmártásban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Világkonyha
Világkonyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

A több mint 600 ételreceptet tartalmazó praktikus könyv segítségével a sütés-főzés már nem is lehetne egyszerűbb és sikerrel kecsegtetőbb. A nemzetközi konyha klasszikusai: az olasz spagetti pestóval, a latin-amerikai guacamole, a... bővebben...
facebook