Pirított báránycomb fokhagymával

Tranches de gigot d agneau en casserole et a l'ail

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Pirított báránycomb fokhagymával
Eljárások: főzés, pácolás, sütés
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 szelet csontos báránycomb
12 gerezd hámozatlan fokhagyma
másfél evőkanál olívaolaj
6 dkg vaj
ízlés szerint bors
ízlés szerint
ízlés szerint friss kakukkfű

Elkészítés:

1. Előző nap dörzsöljük be a hússzeleteket (kb. 30 dkg/db) 1 evőkanálnyi olívaolajjal és 1 maréknyi kakukkfűvel. Lefedett edényben vagy fóliába csomagolva tegyük a hűtőbe.

2. Tegyük a hámozatlan fokhagymagerezdeket egy mikrózható edénybe a maradék olajjal és egy kevés kakukkfűvel, fedjük le. Körülbelül 5 percre tegyük a mikrohullámú sütőbe. A fokhagymának puhának kell lennie.

3. A serpenyőt zsiradék és víz nélkül felforrósítjuk. Amikor az alja kellőképpen felforrósodott, hirtelen süssük meg a bárányszeleteket, mindkét oldalukon. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a vajat, és vegyük le a serpenyőt a tűzről.

4. Forgassuk meg a hússzeleteket úgy, hogy mindkét oldaluk vajas legyen, majd adjuk hozzá az előfőzött fokhagymát.

5. Közvetlenül a tálalás előtt tegyük vissza a serpenyőt a tűzre, forgassuk meg a szeleteket még egyszer a forró vajban, adjunk hozzá pár csepp vizet, hogy feloldja a hús szaftját a serpenyő aljáról.

A tálaláshoz rendezzük el egy tálon a szeleteket.

Közepesen testes, száraz, kevésbé csersavas vörösbor
Nagyon aromatikus és igen testes, meglehetősen száraz fehérbor illik hozzá.
Pirított báránycomb fokhagymával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3591 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Provence
Provence
(Vince Kiadó, 2007)

A napfényes Provence régóta kedvelt úticélnak számít. Számtalan örömteli meglepetést tartogat ez a Mont Ventoux csúcsaitól a Cőte d'Azur-i sétányokig húzódó vidék: hogy hirtelenjében csak a marseille-i halpiacot, Jean-Marie... bővebben...
Pirított báránycomb fokhagymával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Provence
Provence
(Vince Kiadó, 2007)

A napfényes Provence régóta kedvelt úticélnak számít. Számtalan örömteli meglepetést tartogat ez a Mont Ventoux csúcsaitól a Cőte d'Azur-i sétányokig húzódó vidék: hogy hirtelenjében csak a marseille-i halpiacot, Jean-Marie... bővebben...
facebook