Sütőtökkel töltött ravioli

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A mártáshoz:
13 dkg vaj
ízlés szerint reszelt pecorino sajt
ízlés szerint metélőhagyma
A megkenéshez:
1 db tojás
A tésztához:
38 dkg liszt
4 db tojás
csipet
A töltelékhez:
50 dkg sütőtök
1 teáskanál
2 evőkanál finomra vágott metélőhagyma

Elkészítés:

1. A töltelékhez a sütőtököt tepsiben, közepesen meleg sütőben (180 °C) 60 percet sütjük, majd kihűtjük. Félbevágjuk, kivesszük a magokat, a tökhúst kanállal kivájjuk, és villával összetörjük. Sóval, metélőhagymával és szerecsendióval ízesítjük.

2. A tésztához a lisztet és a sót tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, és beleöntjük a kissé felvert tojásokat. Fokozatosan összedolgozzuk a lisztet és a tojást, majd a tésztát lisztezett deszkára borítjuk, és simára, rugalmasra gyúrjuk (kb. 5 perc). Letakarva 30 percig pihentetjük.

3. A tészta negyedét sodrófával vagy tésztagéppel igen vékony téglalappá nyújtjuk. A másik negyedrészből az előzőnél kissé nagyobb téglalapot készítünk.

4. A tölteléket kanalanként az első téglalapra helyezzük, egyenes sorokban, 5 cm-es közöket hagyva (1. kép). A töltelékek közét megkenjük a felvert tojással (2. kép), és a másik kinyújtott lappal óvatosan befedjük. A töltelékek között a tésztát jól összenyomjuk (3. kép).

5. A tésztát lisztezett tésztavágóval vagy éles késsel kis négyzetekre vágjuk (4. kép), majd a maradék tésztával és töltelékkel ugyanígy járunk el. A kész raviolit a főzésig lisztezett tálcán, egymás mellé helyezve tároljuk.

6. Bő, forrásban lévő, sós vízben kb. 4 percig főzzük, majd leszűrjük. A raviolit előmelegített tálba helyezzük.

7. Kisebb lábosban felforrósítjuk a vajat, de vigyázzunk, nehogy megégjen. Ráöntjük a kifőtt raviolit. Tetejét tálaláskor meghintjük reszelt pecorino sajttal és a maradék, felaprított metélőhagymával.

Sütőtökkel töltött ravioli Sütőtökkel töltött ravioli Sütőtökkel töltött ravioli Sütőtökkel töltött ravioli
A tölteléket és a tésztát előző nap is elkészíthetjük. Az összeállítás és a főzés között azonban ne teljen el 2 óránál több idő.
Sütőtökkel töltött ravioli
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2723 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz ízek Olasz ízek
(Vince Kiadó, 2000)

Az olasz konyhát nem csak a mediterrán partok mentén kedvelik - sok olasz fogás méltán került be a nemzetközi szakszókincsbe: pasta, antipasto, pesto, risotto, salami, parmezan, pecorino. Az olasz konyha változatosságát a napsütötte... bővebben...
Sütőtökkel töltött ravioli
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz ízek Olasz ízek
(Vince Kiadó, 2000)

Az olasz konyhát nem csak a mediterrán partok mentén kedvelik - sok olasz fogás méltán került be a nemzetközi szakszókincsbe: pasta, antipasto, pesto, risotto, salami, parmezan, pecorino. Az olasz konyha változatosságát a napsütötte... bővebben...
bevásárlólista