Sonkával és ricottával töltött cannelloni

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
35 dkg cannelloni
25 dkg ricotta
15 dkg főtt és kockára vágott sonka
2 evőkanál olívaolaj
2 fej finomra aprított vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál friss, apróra vágott bazsalikom
80 dkg darabolt konzervparadicsom
1 evőkanál sűrített paradicsom
1 db kissé felvert tojás
5 dkg frissen reszelt pecorino sajt
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A formához:
igény szerint vaj

Elkészítés:

1. Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olajat. Beletesszük a vöröshagymát, a fokhagymát, és kis lángon, néha kevergetve, 5 percig főzzük, amíg a hagyma megpuhul. Hozzáadjuk a bazsalikomot, a darabolt paradicsomot a levével és a sűrített paradicsommal, és ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. Kis lángon 30 perc alatt sűrűre főzzük.

2. Közben egy nagy fazékban enyhén sós vizet forralunk. Beletesszük a cannelloni csöveket, újraforraljuk, és kifőzzük, de nem túl puhára (al dente). Leszűrjük, lecsepegtetjük, és nagy tányérra tesszük, majd konyhai papírtörlővel leitatjuk mindegyikről a vizet.

3. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Egy nagy, lapos tűzálló formát vajjal kikenünk. A ricottát, a sonkát és a tojást egy tálban összekeverjük, és ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. Kiskanállal a cannelloni csövekbe töltjük a ricottás masszát, és elrendezzük őket a tálban. A paradicsommártást ráöntjük, és meghintjük reszelt pecorino sajttal. A sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütjük, és azonnal tálaljuk.

Sonkával és ricottával töltött cannelloni
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 4649 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tészták Tészták
(Vince Kiadó, 2008)

Mivé is lenne az életünk az ízletes, olcsó, tápláló, könnyen elkészíthető és sokoldalú tésztaételek nélkül? A kötetben minden étkezéshez és alkalomhoz megtalálhatja a legjobban illő tésztarecepteket - a könnyű, gyors... bővebben...
Sonkával és ricottával töltött cannelloni
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tészták Tészták
(Vince Kiadó, 2008)

Mivé is lenne az életünk az ízletes, olcsó, tápláló, könnyen elkészíthető és sokoldalú tésztaételek nélkül? A kötetben minden étkezéshez és alkalomhoz megtalálhatja a legjobban illő tésztarecepteket - a könnyű, gyors... bővebben...
twitter