Rozmaringos-fokhagymás báránysült

Elkészítési idő: 80 perc Munkaidő: 20 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Rozmaringos-fokhagymás báránysült
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
100 dkg burgonya
110 dkg báránylapocka
4 ágacska friss rozmaring
3 gerezd fokhagyma
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

1. A húst tegyük tűzálló tálba.

2. Éles kés hegyével vágjunk apró nyílásokat a húsra, nyomkodjuk bele a fokhagymadarabokat (spékeljük). Zárjuk össze a nyílást, hogy a fokhagyma íze alaposan átjárja a húst a sütés alatt.

3. Két rozmaringágon húzzuk végig visszafelé a kezünket, majd a leveleket szórjuk rá a húsra. A maradék ágacskát tegyük a hús mellé. Locsoljuk meg olajjal. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.

4. Tegyük 180 fokra előmelegítve sütőbe.

5. Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk nagyobb falatnyi darabokra.

6. Miután a hús már sült 20 percig, rendezzük el a burgonyát körülötte. A húsnak kb. 60 perc sütésre van szüksége, míg a burgonyának csak 40 percre.

7. A szafttal sütés alatt 2 vagy 3 alkalommal locsoljuk meg a húst és forgassuk meg a burgonyát, hogy egyenletesen süljön. Forrón tálaljuk.

A báránysült burgonyával Olaszország legtöbb vidékén hagyományos húsvéti étel.
Száraz vörösbort kínáljunk hozzá.
A sütés megkezdése előtt adjunk a hús mellé kb. egy dl száraz vörösbort. Sokkal porhanyósabb lesz a hús. Lehetőleg ugyanazt a bort használjuk, amit kínálni fogunk hozzá.
Rozmaringos-fokhagymás báránysült
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2729 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
Rozmaringos-fokhagymás báránysült
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
van itthon