Trüffeltorta

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 40 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Trüffeltorta
Adag: 3 tortaforma (30 szelet)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
másfél dl fekete, erős kávé
6 teáskanál konyak
18 dkg világos nádcukor
6 db tojás
6 dkg liszt
9 dkg kakaópor
ízlés szerint porcukor
igény szerint vaj
A díszítéshez:
kevés kakaópor
A kikenéshez:
igény szerint vaj
A krémhez:
120 dkg olvasztott étcsokoládé
18 dl tejszín

Elkészítés:

1. Egy 23 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk, és sütőpapírral kibélelünk. A cukrot a tojásokkal hőálló tálba tesszük, és egy fazék forró víz fölött habosra verjük. Egy másik tálba szitáljuk a lisztet és a kakaót, majd lazán beleforgatjuk a tésztába. Az előkészített formába töltjük, és az előmelegített sütőben 220 °C-on 7-10 percig sütjük, amíg szépen felemelkedik és megszilárdul.

2. A tortát rácsra tesszük hűlni. A formát elmossuk, szárazra töröljük, és visszatesszük bele a kihűlt tortát. A kávét és a konyakot összekeverjük, és megkenjük vele a tortát.

3. A krémhez a tejszínt felverjük. Óvatosan belekeverjük a kihűlt csokoládéba. A tortára öntjük, és 4-5 órára, vagy amíg megdermed, a hűtőbe tesszük.

4. A díszítéshez a tortát megszórjuk kakaóporral, és óvatosan kivesszük a tortaformából. Karton vagy zsírpapír csíkokat teszünk a tetejére, porcukorral behintjük, majd óvatosan levesszük a papírcsíkokat. Tálaláshoz forró késsel szeleteljük.

Igen testes édes, nemesrothadásos, magas savtartalmú, fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.
Trüffeltorta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3093 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csokoládé Csokoládé
(Vince Kiadó, 2008)

A csokoládérajongók tábora szerte a világon egyetért abban, hogy már maga a csokoládé szó is mágikusan hat az emberre. Nagy szerencsénkre se szeri, se szám a pompás ötleteknek, hogyan tehetjük csokoládéval még vonzóbbá a... bővebben...
Trüffeltorta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csokoládé Csokoládé
(Vince Kiadó, 2008)

A csokoládérajongók tábora szerte a világon egyetért abban, hogy már maga a csokoládé szó is mágikusan hat az emberre. Nagy szerencsénkre se szeri, se szám a pompás ötleteknek, hogyan tehetjük csokoládéval még vonzóbbá a... bővebben...
könyvek