Meggyes-túrós rétes

Elkészítési idő: 65 perc Munkaidő: 25 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Meggyes-túrós rétes
Adag: 1 tepsi (8-10 főre)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
8 levél rétestészta
40 dkg magozott meggybefőtt
50 dkg ricotta
2 evőkanál száraz zsemlemorzsa
6 dkg olvasztott, sótlan vaj
2 teáskanál kukoricaliszt
2 db tojás
2 evőkanál darált mandula
4 dkg friss zsemlemorzsa
2 teáskanál reszelt narancshéj
vagy
2 teáskanál reszelt citromhéj
A díszítéshez:
ízlés szerint porcukor
A tepsihez:
igény szerint zsiradék

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra (gáz 4. fokozat). Egy tálban elkeverjük a ricottát, a narancshéjat, a cukrot, a friss morzsát és a mandulát. Adjuk hozzá a tojásokat, és keverjük simára. A meggyet lecsepegtetjük, a lé felét félretesszük. Egy kis lábosban a meggy félretett levét elkeverjük a kukoricaliszttel. Állandó kevergetés mellett felforraljuk, és sűrűre főzzük.

2. Rétegesen lerakjuk a réteslapokat: a lapokat mindig megkenjük olvasztott vajjal, és megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával A második lapot az első lap felére helyezzük, hogy nagy téglalapot kapjunk. Váltogatjuk a rétegeket, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, és megszórjuk zsemlemorzsával.

3. A ricottás keveréket vastagon a tészta hosszanti oldalára halmozzuk. A tetejére szórjuk a meggyet, és megkenjük a sziruppal. Feltekerjük a rétest, közben a szélét, majd a rúd végét is behajtogatjuk. Vajjal vagy olajjal kikent tepsire tesszük, és 35-40 percig sütjük, amíg a tészta aranybarmára pirul. Tejszínnel kínálhatjuk.

Hasonlóan készítjük az almás rétest is, de a töltelékéhez a cukros-fahéjas vízben megfőzött almához mazsolát keverünk, ezzel töltjük meg a tésztát, feltekerjük a rétest, és megsütjük.

Rétestészta

Kép nélkül
50 dkg rétesliszt
2 dl víz
1 cl 10 %-os ecet
1 dkg
6 dkg zsír
1 db tojás

A lisztet a tojással és a zsír felével elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk az ecetet, sót, vizet. Addig gyúrjuk, amíg hólyagos nem lesz. Cipókra osztjuk és lekenjük a maradék zsírral, majd meleg lábossal leborítjuk. Addig pihentetjük, míg meg nem puhul. Ez körülbelül 15-20 perc. A rétestészta elkészítése a következő módon történik: egy nagyobb asztalt leterítünk és megszórjuk liszttel.

A közepére helyezzük a lángos nagyságúra kinyújtott tésztát, mely alá nyúlva kezdjük széthúzogatni. Amikor a tésztát már nem tudjuk forgatni, a szélét a csuklónkra fektetjük és a kézfejünket kicsit hátrafeszítve, körbe-körbe járva, fel és magunk felé húzzuk a tésztát. Így eljárva a tészta szinte önmagát nyújtja ki. Amikor kellő nagyságú, a szélét megszakítjuk és a csuklónk gyors körbemozgatásával a felesleget az ujjainkra feltekerjük. Ez a tészta újra felhasználható. Ezt követően a tésztát meghintjük kevés olajjal vagy olvasztott vajjal, és rákenjük vagy megszórjuk töltelékkel. Most megfogjuk az abrosz két sarkát és felemelve magunk felé húzzuk, miáltal a tészta szépen felgöngyölődik. Feldaraboljuk, végüket összenyomjuk és kizsírozott tepsibe rakjuk. Tetejüket megkenjük tojással és 120-130 C fokos sütőben pirosra sütjük.

A legváltozatosabb édes, sós töltelékekkel készíthető. A hagyományosak: cseresznye, meggy, alma, túró, mák, mák és tök keveréke, burgonya, párolt káposzta. Különleges töltelékek: túró és sütőtök keveréke, juhtúró (szerb-bolgár burek), húsok, gomba, túró és édes tejben főtt cérnametélt keveréke (vargabéles), dió és méz keveréke (török-bolgár baklava), erdei gyümölcsök és ezek túróval kevert változatai. A húsos, zöldséges réteseket többnyire előételként, a zöldségeseket köretként is tálalhatjuk.

Meggyes-túrós rétes
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1378 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen desszertek Nélkülözhetetlen desszertek
(Vince Kiadó, 2007)

Étkezés után általában mindenki izgatottan várja, vajon mi lesz a desszert. Ha barátai elismerésére vágyik, vagy szeretné, hogy családja ellágyult sóhajokkal fogadja, vagy ha egyszerűen csak szívesen kényezteti magát... bővebben...
Meggyes-túrós rétes
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen desszertek Nélkülözhetetlen desszertek
(Vince Kiadó, 2007)

Étkezés után általában mindenki izgatottan várja, vajon mi lesz a desszert. Ha barátai elismerésére vágyik, vagy szeretné, hogy családja ellágyult sóhajokkal fogadja, vagy ha egyszerűen csak szívesen kényezteti magát... bővebben...
cikkek